Kutya-gyerek

A kutyában az a jó, hogy a gyerek kapja, de a szülő sétáltatja.

Mert Sárinak ugye semmire sincs ideje. Ő mindig fáradt, mérhetetlenül sok dolga van. Reggel azért nem tud lemenni a kutyával, mert először is elalszik, az a rohadt vekker sosem cseng elég hangosan, aztán az utolsó utáni pillanatig a fürdőszobában tollászkodik, újabb és újabb szetteket próbál fel, frizurát készít, és ha ő viszi le Misit, biztosan elkésik az iskolából, aztán megnézhetjük magunkat a sok igazolatlan óra miatt. Ez súlyos érv. Délután, a suliban eltöltött mérhetetlenül unalmas, és embert próbálóan gyötrelmes tanórák után, egy kicsit rá kell pihennie a megpróbáltatásokra. Fáj a feje, fáj a hasa, fája a mindene, nagyon éhes, ki van borulva az ofő miatt, és szenved. Szóval akkor ezért nem viszi le. Este meg azért, mert amikor a kutyának kakilni-pisilni, futkároznia kellene, akkor neki pont eszébe jut, hogy holnap töri doga van, és mélyen összpontosítva tanulnia kell. Ez is roppant súlyos érv.

Egy rendes szülőnek, nem lehet fontosabb a kutya ürítése és mozgásigénye, mint a gyereke tanulmányi előremenetele. Ezt meg kell érteni.

Mint hogy azt is, hogy ha péntek és szombat este a kamaszlány hajnalig bulizik, mert most fiatal, most kell élnie, akkor igazán nem várható el tőle, hogy hétvégén is reggel hétkor keljen, csak azért, mert annak a szerencsétlen kutyának már megint sétálnia kell. Így hát nem marad más mint, hogy az áttételes ebtulajdonos -a hülye szülő-, a ködös januári zimankóban síruhába öltözve, hótaposóban vagy az augusztusi tikkasztó hőségben atlétában izzadva, flip-flopban csattogva munka előtt, közben és után, kutyát sétáltasson. Neki úgyis annyi ráérő ideje van. Gondolta volna meg korábban, amikor az akkor még lelkes és romlatlan kislány évekig rágta a fülét egy édes kis beagle-ért. Amikor megígérte, hogy szorgalmasan sétáltatja majd. Akkor kellett volna észnél lennie. Most, hogy már a kutya itt van, és egy csomó szagos és ízletes gyerekzokni elfogyasztása után számtalanszor telehányta a konyhát, nem beszélve arról, hogy még kölyökkorában richtig nem pisilt a kutyapelenkára, viszont éles kis fogaival lebontotta az ülőgarnitúrát, most már hiába dühöng, viselnie kell ostoba lágyszívűségének, erélytelenségének következményeit.

A kutyában az a jó, hogy ha a kamasz mellé egy kistestvér születik, akkor a szülő takaríthat, porszívózhat egész nap.

Az elhullajtott szőrszálak ugyanis beeszik magukat a lakás minden zugába. A gyerekágyba, a szőnyegbe, amin az öcsike hempereg, a tisztára mosott ruhákba, sőt még Zsiga orrlyukába, szájába is.

A kutyában az is jó, hogy a négykézláb közlekedő gyerek, ki tudja lefetyelni táljából a vizet, és bele tud nyalni a kajájába is.

Továbbá az autó is mindig egy merő kutyaszőr és a nyaralást is nehéz megoldani.

A kutyában nagyon jó, hogy amikor babakocsiban tolja a szülő a csecsemőjét, akkor sosem sikerül a kocsit, és a pórázon vezetett kutyát együtt kormányoznia.

A kutya mindig húz, mindig rángat, mert szagot kap, a kerekek kifordulnak, különösen lejtőn lefelé haladva, és örülhet a szülő, ha nem borítja ki a gyerekét. De ha viszont elengedi a kutyát, akkor az rögvest apró ponttá zsugorodik a horizonton, szalad a társai után, és az ember úgy üvölt, hogy kidagadnak nyakán az erek. – Misi! Misiii!- kiabálja. Erre viszont felriad a baba, aki eddig békésen szunyókált, és éktelen sírásba kezd. De még zacskóba is kell gyűjteni a kakit, mert a rendes kutyatulajdonos nem hagyja ott a bokor tövében tornyosulni, hogy más gyerekek belefeküdjenek. Lefékezi a babakocsit, nehogy a fontos művelet alatt elguruljon. Előveszi a tasit, belehúzza a kezét, nejlonostul felmarkolja a szart, aztán ügyesen kifordítja a zacskót és csomót köt rá. Fontos, hogy a kutya sose egyen olyat, amitől folyós lesz a végtermék. A bűzösen gőzölgő csomagot az egyik kezében lóbálja, a másikkal a babakocsit irányítja a legközelebbi szemetesig, ha egyáltalán van ilyen száz méteren belül. Ha még a pórázt is kéne tartani, ahhoz sokkarú Siva istennőnek kellett volna születni. Utána gyorsan elő kell venni a nedves törlőkendőt, nehogy a gondatlan szülő összekenje a saját gyerekét egy kis kutyakakival. Közben Misi ismét eltűnik úgy, hogy megint lehet kajabálni.

Később, amikor a kisgyerek már magától közlekedik, kismotoron, vagy azon a most divatos pedál nélküli biciklin, akkor tovább fokozódnak az izgalmak. Gyerek és kutya a parkban, ugyanis sohasem akar egy irányba menni. Vagy az egyikre kötsz pórázt, vagy a másikra. A kettőre együtt nem lehet, mert akkor szétszakad a szülő. Zsigának persze nem kielégítő szórakozás Misi sétáltatása. Egy ideig érdeklődve nézi a fenékszagolgatós, futkározós kutyatalálkozót, de aztán inkább a saját társai közé menne a játszótérre, és ekkor jönnek az újabb bonyodalmak. A szülő kiköti az ebet a játszótér elé és löki a hintát, benne a gyerekével. De a kutya sértődött, türelmetlen és kitartó ugatásba kezd. A szülő a hinta mellől ordít a távolba, hogy – Misi, csönd! Marad! - Erre a többi szülő felkapja a fejét, és megrovón néz. A helyzet állatvédőért kiált. Erre a megszégyenült szülő gyorsan kiveszi a csalódottan sivalkodó csemetéjét a hintából, és folytatja útját a gyerekkel és a kutyával.

A kutyában talán az a legjobb, hogy a Városmajorban heti rendszerességgel fetreng bele jobb esetben más állatok kakijába, rosszabb esetben a környékbeli hajléktalanok fekáliájába.

Ezt diktálja neki az ösztöne. Ilyenkor a szülő nyáron fogja a sampont és a slagot, és miután jól beszappanozta a kutyát, hideg vízzel csapatja a társasház kertjében. Télen ez sokkal problémásabb. Olyankor a zuhanyzót kell feláldozni erre a célra, utána pedig lehet Domestossal sikálni az egész fürdőszobát. Zsiga persze remekül szórakozik, mert a vizes kutyától úszik az egész lakás, Sári viszont továbbra is fáradhatatlanul pihen.

A kutya mégis, mindezek ellenére nagyon jó. Mert örök hűséggel, feltétlen szeretettel imádja az egész családot. És mi is nagyon szeretjük őt.