Sütni, főzni leginkább éjszaka szeretek. Főleg azért, mert a családnak nem mindig van kedve részt venni a szakácskodás közös örömében, viszont úgy háziasszonykodni, hogy közben ők a Városmajorban kóborolnak, vagy a szőnyegen kölyökkutyákként hempergőznek, elég hálátlan dolog. Nincs az a zaftos göngyölt hús, vagy sárgásan omló meggyes pite, amiért kimaradnék a jó bulikból. Szóval, ha főzök, akkor azt gyakran az éjszaka közepén teszem.
Ezt még első, szeretett anyósomtól lestem el. Kati mamát Tiszadadán, a válásom után is gyakran meglátogattuk Sárival. Mindig hökkenve néztem, hogy többórás biciklizést, cseresznyeszedést, kertészkedést követően, miután „megjátszatta, meggyerekezte” mind a hat unokáját, -a hetedik születését nagy fájdalom, de már nem érte meg-, éjfél körül hogyan dob össze egy mennyei töltött paprikát. Aztán elképesztő vitalitással, laza nagyvonalúsággal, percek alatt vágott rendet a káoszban, mosogatott, takarított és talán néha aludt is egy keveset. Reggel, mikor az álomittas kis krumplifejek megjelentek apró konyhájában, ahol nyaranta minden nap, minimum tíz főre főzött, ő már dudorászva sütötte a Tiszából frissen fogott, megpucolt fénylő halacskákat. Neki mindig mindenre és mindenkire volt ideje.
Kati mama derűjét szeretem magamévá tenni éjszakánként a konyhában. Nem kell más hozzá, mint péntek délután, munka után beugrani a piacra, aztán az esti fektetés összehangolt őrjöngése után, amikor már a gyerekek és a férjem is mélyen alszanak, nekilátni a dolognak.
Az ajtókat becsukom, felteszem főni a vizet, pucolom, darabolom a zöldséget, - előre pucoltat nem ér venni – és közben Jason Mrazt hallgatok, mert attól még jobb kedvem lesz. Belehajigálom a vízbe a vastag, faggyús bőrétől megfosztott, nem a fagyasztóból előkapott teszkós, hanem a piacon vásárolt falusi ízű pipihusit, és persze májat is teszek a fazékba. Jó sokat, mert Sári úgy szereti.
A fűszerezés után kifőzök egy lavórnyi házitésztát és közben nekilátok a kiflikoch elkészítésének. Ezt is Kati mamától tanultam. Baromi egyszerű, pik-pak kész van. Felkarikázom a kifliket, tejbe áztatom. Lucskosnak kell lennie, úgy a jó, különben fűrészporosan száraz lesz. A tojások fehérjét gyorsan habosra verem. A sárgájába tojásonként egy evőkanálnyi porcukrot teszek, és vanillint is, majd a kettőt óvatosan összetrutymákolom. Előveszem az ázott kiflit és összekeverem az édes tojásöntettel úgy, hogy a fincsi habos gezemice ellepje. A tetejére, vagy bele is, durvára őrölt diót, esetleg szeletelt mandulát szórok, és zsupsz, húsz percre be a sütőbe. Mazsolát nem teszek bele, mert Sári azt meg utálja. Közben a rotyogó húsleves illata betekergőzik a nappali távolibb zugaiba is, kicsit körbeússza a polcokon a könyveket, benéz a lapok közé, békésen rátelepszik a kis mozaiklámpa bágyadtsárgán csillogó búrájára, majd a nyitott erkélyajtón keresztül, huss, kiszáll a holdfényes utcára. Jólismert szomszédunk, éjszakai életünk állandó tanúja, az éber kuvik, elismerően füttyent a szemben lévő fa ágai közül, és magam is egyetértek vele. Minden a legnagyobb rendben van.
Mire a kiflikoch teteje aranybarnára sül, Jason Mraz már az utolsó számot kezdi énekelni a lemezen. Elegánsan sasszézó tánclépéseket lejtve kiveszem a sütit, takarékra állítom a leves alatt a lángot és lefekszem egy kicsit hunyni. Szigorúan csak két órácskára. Beállítom a vekkert, nehogy elaludjak, mert reggelre elfő a leves, és leégethetem a lakást. Hajnalban a pittyegésre fürgén pattanok és elégedetten konstatálom, hogy gyöngyözően tiszta, dúsízű lett a leves. Összeértek benne a zöldségek a hússal. Leveszem a tűzről és máris lehet újra bebújni a férjem mellé az ágyba. Kiskifli-nagykifli. Így alszunk. Ez a legfinomabb.
- Anya, te főztél? – csodálkozik reggel Sári. Máris nyitja az eperdzsemes üveget, vesz egy nagykanállal a kiflifelfújtból és kislányos pizsamában, lábait maga alá húzva a kanapén, a frissen serdült kamaszlány álmatag hanyagságával eszegetni kezd.
A férjem a konyhapultnál állva, a lábosból kanalazza a hideg húslevest.
- Mama, ügyi vagy. Mikor csináltad? - mondja két lefety között.
- Anyuszi, én is kéjek! - húzogatja az alvós pólóm alját Zsiga, aki persze nem maradhat ki semmi jóból. Melegítek neki jó sok tésztával, répával, husival.
A szombati ebédet reggelizte a család. Így volt jó!