Rajtam hatalmas fekete paróka volt. A férjemen is. Az arcom hófehérre volt festve és az övé is. A szemem köré nagy fekete csillagot rajzolt anyukám, az ő szeme köré meg valami taréjfélét, szintén feketével. Vérpiros volt a szám, fekete magassarkú lakkcsizmát, testhez simuló fényes lasztex gatyát viseltem, flitteres inggel csakúgy, mint a férjem.
Öltözete annyiban különbözött az enyémtől, hogy ő dús, fekete mellszőrzetet is ragasztott magának, ami meg kell mondjam, igen előnyösen állt neki. Csak néha leesett és vissza kellett ragasztani. Amíg ezzel foglalatoskodott, bejött a fürdőszobába Janis Joplin, hippi ruhában, nagy békejellel a fülében és ekkor mindannyian egyetértettünk abban, hogy azonnal le kell fotózni minket, természetesen Zsigával a karomban, aki konformista rugdalózót viselt és nagy szemeket meresztett a szüleire meg a nővérére. Nyilván azt gondolta magában. „Úúúristen? Milyen családba kerültem?”
Hát ilyenbe kérem, és ez még csak a kezdet. Mi ugyanis abszolút egyetértünk abban, hogy ha az embernek van egy kéthónapos csecsemője, attól még nem kell megvonnia magától minden szórakozást. Ezért aztán elmentünk abba a kollégáim és barátaim által meghirdetett jelmezbálba, ahová kizárólag rock vagy popsztárnak öltözve lehetett belépni. Férjem és én, ha még nem találták ki, KISS zenekarnak öltöztünk, Sári lányom, meg ugye a hippi korszak női idolját imitálta. Julikának a bébiszitter szerep jutott, Zsigának pedig egyelőre a könnyed otthoni pihenés az osztályrésze. Tavaly egyébként ugyanezen bulit „prostik és stricik” néven hirdették meg. Tiszta szerencse, hogy nem az idén, de csak azért, mert szülés után néhány héttel az ember még nem igazán tudja belepréselni magát egy vörös csipkefűzőbe. Talán majd jövőre.
Ha az embernek kisbabája van, szinte mindent gyorsan csinál. Gyorsan eszik, gyorsan takarít, gyorsan fürdik, gyorsan vásárol és gyorsan bulizik. Két szoptatás között.
Mi is ezt tettük. Fürdetés, etetés és irány a bál. Majd három óra múlva, mint Hamupipőke, sebesen távoztunk, mert ideje volt újra szoptatni. Hát ennyi, nem ördöngösség. Nem gondolnám, hogy Zsiga attól kevésbé lenne kiegyensúlyozott csecsemő, ha állandóan az álmát őriznénk, és mereven betartanánk minden szabályt. Különben is a gyerek nem vekker. Nem hiszek abban, hogy minden nap kizárólag ugyanabban az időpontban lehet fürdetni, etetni, aludni és még sorolhatnám. Természetesen kell, hogy legyen valamiféle rendszer az életében, de szerintem nem muszáj az időpontokhoz mereven ragaszkodni. Nálunk például az esti fürdetés, valamikor hét és kilenc között van. Attól függően, hogy mikor jön haza a kedves papa, mert a lényeg, hogy együtt fürdessünk, ez ugyanis a nap fénypontja. Ilyenkor a mi Zsigánk, mint egy kis török pasa, boldogan elnyúlik az erős férfikaron, és szemeit egy pillanatra sem veszi le az apukájáról. Fürdik az ő mély és meleg hangjában. A mi babánkkal egyébként – lekopogom – az égvilágon semmi baj sincs.
Két esetben sír. Ha éhes, és ha unatkozik. Mindkét problémát azonnal tudom orvosolni, szóval Zsigával az élet kérem móka és kacagás. Állandó a jövés-menés, nem járunk lábujjhegyen, ha alszik, és szinte mindenhová visszük magunkkal. Bécsbe is.
Merthogy Sári Indonéziába repült az édesapjához, aki diplomata és ott él a családjával. Olyan meg ugye nincs, hogy ismerősök vigyék ki a bécsi reptérre és helyettem ők integessenek neki fátyolos szemmel, amikor az én nagyobbik kicsikém olyan messzire repül. Na, azt már nem! Így hát felkerekedett a család. Megjegyzem, egy kamaszlány már egyáltalán nem igényli, hogy ciki módon, mindenki előtt integessenek neki a reptéren. Na, mindegy, legalább nekem jól esett. Aztán következett egy kis bécsi shopping. Amíg én a boltokat jártam, addig a fiúk a napsütötte Kartner Strasse-n sétáltak. De nekem olyan lelkiismeret furdalásom volt, hogy még ilyenkor is a beteges vásárlási mániámnak élek, hogy az egész shoppingban nem volt semmi köszönet. Egy óra elteltével a férjem unta már kissé a szenvedélyemet, Zsiga nem unt semmit, békésen aludt a babakocsiban. Ugyanígy tett este az éteremben is, miközben a szülei romantikus hangulatban elfogyasztották a vacsorájukat.
Aztán a szállodaszobában kicsit meglóbáltuk a tus alatt és már meg is voltunk az esti fürdetéssel. Ott aludt mellettünk a mózeskosarában és egyáltalán nem tűnt úgy, mintha nehezményezte volna, hogy ezúttal nem a megszokott környezetében kell álomra hajtania a fejecskéjét.
Szóval lehet, hogy csuda mázlista vagyok, de Zsiga rendkívül kiegyensúlyozott, nyitott baba és már semmin sem lepődik meg. Azon se, ha este vendégségbe megyünk, ahol míg mi az egyik szobában beszélgetünk, ő a másikban szunyókál. Ha társaságra vágyik, rögtön kezdődhet a hancúr. Ha éhes megszoptatom, ha álmos elringatom. Nyilván, ha majd elkezd mászni, járni és nem csak anyatejen élni, minden megváltozik, de most még ezt élvezzük. Akkor meg majd azt fogjuk élvezni.
Comments