Nekem az első szülésem úgy alakult ahogyan reméltem, vártam. DE A MÁSODIK SAJNOS NAGYON NEM... :(
Hajnalban fura rossz érzésre keltem fel, sírtam, alig bírtam lenyugodni... ez volt hajnali 3-kor. 4-kor úgy döntöttem sírva, hogy elmegyek tusolni, hátha lenyugszom, közben reménykedtem, hogy na hátha ma elindul a szülés is, így hát előkészültem a szülőszobára. Majd másfél óráig tusoltam, utána visszajöttem lefeküdni, de aludni nem bírtam. Túl izgatott voltam.
Közben jött egy gondolat hajnali 5 órakor, hogy felhívom apukámékat, hogy lehet, ma lesz valami, de aztán erről a gondolatról letettem, hátha később mennek dolgozni és pihennek még, nem akarom őket felkelteni. Közben egyre többször mentem pisilni, először az izgatottságra fogtam, de utána már mikor folyton pisiltem kb. félóránként, rájöttem, hogy hoppá, itt tényleg valaki készül találkozni velünk :)
Már párom is felkelt, hogy mi van, mit járkálok már...
Mondtam neki, hogy még pihizzen, eközben elkezdett kattogni az agyam, hogy most akkor kinek mikor is szóljak, a kisfiamat mikor keltsük fel, és vigyük párom szüleihez.
Telt az idő. Párom is már kikelt az ágyból közben, beszélgettünk, ő feltette a kávét.
Én közben már tudtam, éreztem itt ma szülés lesz.
Fájásom nem volt, a hasamat viszont kezdtem furán érezni, hogy keménykedik időként. Ekkor felhívtam az orvosom, elmondtam neki, hogy mi van. Ekkor volt reggel 8 óra. Mondta, menjünk át hozzá - másik településen lakik és ott van a rendelője is - inkább rámnéz feleslegesen, minthogy baj legyen, vagy itthon megszüljek. Közben készítettem a gyerek cuccát, hívtuk párom szüleit, persze ők is örültek. Kisfiamat letettük, és indultunk is a dokihoz. 15 perce van autóval.
Mikor már félúton voltunk, kezdett sűrűsödni az összehúzódás... itt már tompán, gyengén éreztem, de nem fájt. Amikor a dokimhoz értünk, már az ajtóban várt minket, beszélgetni kezdtünk, közben megint jött a fájás, de simán tudtam sétálni beszélni, nevetni olyan gyenge volt. Megvizsgált, közölte, hogy azonnal irány a kórház, mert 4 ujjnyira nyitva vagyok, így is félő, hogy az úton szülöm meg!
De a dokitól és tőlünk, ahol lakom, a kórház 40 percnyire, másik településen van.
Gyorsan telefonáltam a párom szüleihez, hogy szülni megyünk :)
És ekkor hívtam még csak az apukámat, hogy a jó hírt közöljem
Hívtam a munkás telefonját, de nem vette fel. Itt még nem kezdtem idegeskedni. Hívtam a saját telefonját, nem vette fel.
Hívtam megint a munkást, de megint semmi!
Ekkor viszont már remegtem az idegtől, és mondtam is a páromnak, hogy baj van... ő próbált nyugtatni. Hívtam anyukámat is, de ő se vette fel!
(Sajnos a történethez hozzá tartozik az is, hogy a tatám korházban feküdt, súlyos betegségekkel. Féltünk, mikor kapunk rossz hírt – az volt bennem, hogy talán valami vele történt.)
És itt már sírtam.
Anyukám ekkor telefonált, de nem az én telefonomat hívta, hanem páromét. Mégis én vettem fel, hisz úton voltunk és a párom vezetett.
Felvettem a telefont és beleszóltam. Hirtelen csend lett, nem szólt bele az anyukám. Én egyből azt kérdeztem: anya, a tata meghalt?
Anyukám nem szólt, síri csend…
Erre én: "mama!?" Itt már remegve sírtam :( Továbbra sem szólt semmit.
És akkor egyszercsak megsejtettem: "mondd azt, hogy NEM apa!" :(
Erre anya: De apád, sajnos...
(A többit, hogy mi volt, mint volt, nagyon hosszú lenne leírni.)
Anyának meg sem tudtam mondani, hogy én meg szülni megyek!
Tudtam, hogy nemsokára apa munkahelye megyünk majd el! Borzalmas volt! Üvöltöttem a sírástól, remegtem! Gondolatok ezrei cikáztak a fejemben. Ezer meg ezer emlék, érzés, azt se vettem volna észre, ha megszülök! Odaértünk a munkahelyük elé, és én még ott láttam a mentőt! Aztán beértünk a kórházba, fél 10 volt, a dokim az ajtóban várt minket.
Döbbenten nézett, hogy mi a baj, mondtam, hogy mi történt, erre sírva fakadt ő is. Lehökkent a székre és megkérdezte, hogy mit tud segíteni, meg hogy így hogyan fogunk szülni?
Közben sirtam, de közben öltöztem át, gyorsan néztek néztek nst-t.
Borzalmas szülés volt
Viszont 10-kor már meg is lett Bencikénk - egészségesen!
De ott, akkor, amikor rám rakták, felejthetetlen volt az a kettős érzés, hogy született egy kis angyal és nemrég ment el egy másik...
Később kiderült: apukám halála és kisfiam születése között egy óra különbség van.
Édesapám aznap reggel szívinfarktust kapott. Nem érhette meg az unokája születését.
