„Apa röhög…Én vicsorítok rá… Á, ez még tud ennél jobban fájni? Nyomjak! „
2008.08.22. Megszületett az én drága Nagylányom.
Az élmény, a fájdalom, a nehézségek miatt a „Mikor lesz már kistesó?” kérdésekre mindig hárítottunk és ha eszünkbe is jutott az ötlet, valahogy mindig gyorsan tova is szállt. Aztán múlt az idő, a rossz emlékek megszépültek és egyre többször éreztük azt, hogy valaki még hiányzik a mi kis családunkból, és jött az elhatározás: várjuk szeretettel!!!
Aztán jött az első elhatározás utáni menstruáció, aztán a második. Mivel a lányunk szinte azonnal megfogant, kezdtem magamhoz híven elbizonytalanodni. Talán nem is akar jönni hozzánk senki már…..talán nem is fog sikerülni. Apát az őrületbe kergettem a számolgatásokkal és a sopánkodásokkal, mondván még csak 2 hónap telt el. A harmadik menzesz már kimaradt.
Szóltam a munkahelyen, elmentünk nyaralni, ahol az alig pocakomat már úgy toltam ki, hogy mindenki lássa, mintha kötelező lenne.
Jött a dilemma, hol szüljünk?
Ahol a nagylányt, ott nem, ha nem muszáj. Jó lenne családi szoba, mert egyedül nagyon rossz, meg epidurális érzéstelenítő, mert én csakis úgy, sehogy máshogy!
Választottunk. Kórházat látogattunk. Tetszett, megnyugtatott a közeg és az orvos is, de egy picit messze volt az otthonunktól. Nem baj, belefér.30 perc autóval.
Szülés várható időpontja 2017. február 21. NST, minden rendben. 27-én ultrahang, kevés a magzatvíz, be kell feküdni. Neee, én rettegek a kórháztól. Apa nyugtatott, semmi baj, a piciért képes vagyok mindenre, meg együtt mindent megoldunk. Jó, rendben. Nagylányért el a suliból, aztán Nagyihoz, majd irány a kórház. Érzékeny lelkű elsőszülött sír, ne hagyjuk ott. Anya sír, nem akar menni, Apa biztat, egy hét maximum az egész. Kibírjuk…
Jó. Gyerünk. Anya becuccolt, Apa szaladgált, hol Anyához, hol Nagylányhoz, aki búcsúzóul a folyosón odabújt a pocakomhoz és azt súgta az Ő ZsebiBabájának, hogy „most már bújj elő,mert szeretnélek megölelni téged!”.
2 ágyas szoba. Szobatárs sokat beszél és nem éppen pozitív dolgokat. Fájásai vannak, 32 hetes terhes. Szívhang hallgatáskor sosincs a szobában. Dohányzik az udvaron…
Sétálgatok, közben az orvossal összefutva megbeszéljük, hogy este kapok méhszáj-érlelőt. Szuper. Szobatárs szerint persze dehogy szuper. Közeleg az este, nem jön orvos, megfürdök. Várakozok, majd elmegyek pisilni. Halk pukkanás, folyik valami, vagy nem??? Mégsem…mégis…ez nem az…de az…megint. Orvos megvizsgál, burok megreped, magzatvíz elfolyik. Kiderült, nem is volt kevés.
Uzsgyi a szülőszobára.
Szülésznő(Kata)jön értem. Segít pakolni. Hívom Apát gyere gyorsan. Kata átkísér, mondja nem kell sietni Apának ebből még bármi lehet. Senki nincs a szülőszobán, csak mi. Megnyugtat a lénye, a csend. Hiába volt már részem szülésélményben, jól esik, hogy mindent elmond, nyugtat, mesél, segít.
Megérkezik Apa. Kata kéri, hogy sétáljunk, az segít, hát sétálunk. 21 óra: enyhe fájások jönnek, aztán erősödnek.
22 óra, picit leülünk. Beszélgetünk. Kata és Apa kókuszkockát majszolnak a direkt erre a célra kialakított kis asztalnál. Kérik, hogy egyek én is, de akkor én már másra koncentráltam. Kezdtem eltávolodni tőlük…
22:30 lefekszem mert nem bírom. Kata mondja folyamatosan, hogy mi történik és mi várható még. Hallom őt, de más dimenzióban vagyok. Hallom ahogy mondja, hogy ezt hívják emeletes fájásnak és érdekes, mert másnál ekkora erősségű fájás már a végén szokott lenni.
Apa nyugtat, nem hallom. Mondom menjen az orvosért, mert nekem azonnal, de máris kell az érzéstelenítő, mert meghalok.
Apa elindult, visszajött. Már nem lehet, mert lassan szülünk, próbáljuk meg a gázt, az segít. Mi az,hogy nem lehet? Megígérted! Azt mondtad mindent elintézel, hogy segítesz, hogy könnyebb lesz, hogy túlélem!
Kész. Meghalok. Mit érti ezt egy férfi. Gáz, ja az elsőnél sem ért semmit, de Apa meg Kata csak magyarázza, hogyan csináljam. Egye fene, már úgyis mindegy miként halok bele. Beleszippantottam, jó mélyen. Semmi. Ez szörnyen fáj. A harmadik légzésnél már segített. Kezdtem reménykedni, hogy mégiscsak túlélem. Az okosok azt mondták, hogy nem szabad a fájásoknál görcsölni, el kell lazulni, átadni magam az érzésnek, hogy ezzel segítek. Na hagyjatok. Ide a gázt! Kata szól, hogy adjam oda neki a maszkot, mert lassan nyomnom kell majd. Na még mit nem. A nélkül nem! DE…
Jó adom már, csak egy utolsó szippantás. Apa röhög, én vicsorítok rá.
Á ez még tud ennél jobban fájni? Nyomjak. Látják a hajas buksiját. Nyomjak. Ügyes vagyok. Jajj de jó, mindjárt megvan!!! És 2017.02.28-án 23:10-kor megszületett a mi Drága Sebink (Sebestyén).
Gyönyörű nagyfiú.
És túléltem. Apa is!!! Mindenki.
Volt 2 óra pihi a szobában. Volt gyönyörködés, családi szoba és boldogság, ami azóta is töretlen.