top of page

Csúcsformában


 

 

Zsiga a nappali közepén hason feküdt, a férjem pedig percenként a fejéhez vágott egy pöttyös gumilabdát és közben büszkén kurjongatott.

-  Nézd, Mama! Már fejel!


 

 

 

Persze a fiúnk egyáltalán nem úgy viselkedett, mint aki tud fejelni, és egyelőre a lábtengó iránt sem tanúsít különösebb érdeklődést, de a férjem újra és újra próbálkozik ezzel a foci dologgal. Minden hétvégén meccset néznek a tévében, hiába mondom neki, hogy ez nem feltétlenül tesz jót egy babának. De szerinte a labda szeretetét már idejekorán bele kell nevelni egy fiúgyerekbe. Direkt sajnálja, hogy Zsigának még nincs elég foga ahhoz, hogy meccsnézés közben szotyizhasson. Úgy, mint az apukája. Azt pedig csak remélni merem, hogy még nincsenek túl az első közös sörözésen.

 

Be kell látnom, hogy intelligenciától és iskolai végzettségtől függetlenül a férfiak többsége, ha fia születik, már a szülőszobán arról álmodozik, hogyan fociznak majd együtt a játszótéren. Erről egyszerűen nem lehet őket lebeszélni, és persze nem is kell. A férjem viszont a futballhoz való szoktatást még korábban, már Zsiga magzati állapotában megkezdte, és ehhez sajnos akkor még én is kellettem. Így családi kötelezettségeimnek eleget téve, terhesen is meccsre jártam. Utolsó kettesben töltött nyaralásunk alkalmával például hathónapos pocakkal, Szicíliában volt szerencsém végig ülni egy Palermo-Juventus mérkőzést, természetesen azért, hogy Zsiga már a magzatvízben lubickolva is élvezhesse a gólmámort. Az én férjemnek azonban nem volt megfelelő a kakasülőn való szerény nézelődés. Neki a zászlókkal hadonászó, dobhártyahasogató tam-tam dobot verő, palermói keménymag közepén kellett helyet foglalnia.

- Na, mi az? Miért vagy ideges? Tök jó, nem? Eszméletlen a hangulat! – vetette oda értetlenkedve, mikor feszengésemet látta, majd gyorsan visszafordult, mert épp helyzet volt.

 

- Te tisztára gyogyós vagy! - kiabáltam a megvadult olaszokat is túlharsogva. Hány terhes nőt látsz rajtam kívül itt a lelátón?

 

 

Szerencsére a meccset biztosító rendőrök is hozzám hasonlóan gondolkodtak, ezért még a mérkőzés lefújása előtt, rosszalló pillantásokat vetve mániákus férjemre, kimenekítettek a tömegből. Emberem csalódott szurkolóarccal követett. Képzelem, mennyire ki lesz bukva, ha néhány év múlva Zsiga esetleg azt közli vele, hogy elege van a fociból, ő mondjuk jégtáncolni szeretne. De most még dúl a macsószellem, és a férjem komoly képpel magyarázza az ő vigyori fiacskájának a szöglet jelentőségét. Sárinak és nekem úgyis hiába mondaná. És mindezt ráadásul angolul teszi.

Azt még ugyanis nem mondtam, hogy mivel a férjem New Yorkban nőtt fel, az angol a második anyanyelve, ezért úgy döntöttünk, hogy ő csak angolul fog beszélni a fiához. Lehet, hogy ez sokak számára erőltetett, maníros, de mi hiszünk benne, és biztosak vagyunk abban, hogy a kétnyelvű gyerek már most, a startnál óriási előnyre tehet szert. Az is elképzelhető, hogy a két nyelv miatt később kezd el beszélni, de szerintünk még így is megéri. Az angol egyébként kizárólag az apa-fia kommunikációt érinti és mivel a férjem nagyon sokat foglalkozik, játszik, focizik, beszél a fiához, biztos vagyok abban, hogy Zsiga előbb-utóbb tökéletesen beszéli majd mind a két nyelvet. De egyelőre még magyarul és angolul is ugyanazokat a szavakat használja. A „gingi-gingi”, az „itá-itá-itá”, és a „mamamama” a kedvenc szófordulatai. Neveletlen Misi kutyánkat pedig harsány vá-vá-vá-val köszönti, naponta úgy körülbelül százszor.

 

Zsiga állandóan dumál, mindent hangosan, és rendkívül vidáman kommentál. Olyan virágos kedve van, mintha a nap minden percében a világ legjobb Móricka vicceit mesélné magának. A nővérével esténként nagy óbégató szeánszokat tartanak, ami abból áll, hogy fürdés előtt Sári a tükör előtt ugrál vele.

 

A nem túl bonyolult indiántáncos mozdulatsort Zsiga erős csapkodással kíséri és persze mindezt egy szál kukiban teszi. Az előadás végén pedig mindannyian tapsviharban törünk ki. Zsiga is, mert már ő is tud tapsolni, és mivel látja, hogy új mutatványával hatalmas sikert, fergeteges ovációt vált ki, állandóan tapsikol. Így üdvözli a családtagokat és az idegeneket egyaránt, mert ő mindig, mindenkit azonnal le akar venni a lábáról, és ez kivétel nélkül sikerül is neki.

Zsiga eddig se volt egy alamuszi, de mostanában tényleg csúcsformában van. Nemrég még azért keseregtem, mert nyolc hónaposan nem kúszott, mászott és nem volt egyetlen foga sem. Most kilenc hónapos múlt és jelentem: egyik reggel arra ébredtünk, hogy alul kinőtt két foga. Nem voltak átvirrasztott, sírós éjszakák, nem voltak nyűgös nappalok sem, de annyi nyál csorgott és csorog ma is belőle, mint egy kifejlett bernáthegyi kutyából.  A fogzás előtt csupán azt tapasztaltam, hogy kevesebbet evett, többet és a megszokottnál is büdibbet kakált.  A mi fiúnk továbbá már kúszik! Első útja a Hi-fi felé vezetett. Azóta megtanulta teljesen szétszerelni azt, és a mobiltelefonok, tévékapcsolók összerágása, szétnyálazása mellett legkedvesebb szórakozásainak egyike, ha magát ütemesen himbálva, hangos gajdolás kíséretében, egy sárga rumba tökkel verheti az előlapjától megszabadított hangfalakat. Szóval az élet móka-kacagás! Főleg két gyerekkel és egy középtermetű ebbel, akinek szájában Zsiga már az összes fogat alaposan kitapogatta. Ha tehetné, állandóan Misi kutya pofájában turkálna. Persze nem hagyom, de van úgy, hogy az én figyelmem is lankad. Tegnap például már csak későn vettem észre, hogy a férjem izzadós, nejlon Bayern München (ez a kedvenc csapata) focimezben fektette le Zsigát. Ilyen pizsamában nyilván fantasztikus gólokról, fifikás cselekről, becsúszásokról, sok számjegyű gázsiról és az ezekkel járó dúskeblű, bombázó focistafeleségekről álmodott. De az is lehet, hogy mindezeket inkább az apukája álmodta.

 

Recent Posts

See All
bottom of page