Három gyerekkel az élet – családnapló: Betegség dominó

Jó régóta nem írtam. Egyszerűen nem volt energiám, nyűgös vagyok/voltam, elegem van a télből, és különben is mindenféle nyavalyák keringtek itthon, és felváltva dőltek ki a családtagok. Talán még az a szerencse, hogy az influenza és a hányós kimaradt a körből, eddig megúsztuk enyhébb verziókkal. Bár nekem még ez is sok volt, mert főleg a Középső nem nagyon szokott elkapni légúti nyavalyákat, én szintúgy nem. A Nagy már rögtön újév után elkezdte a betegség-kört. Láz, torokfájás. Szerencsére nem adta át senkinek, és pár nap alatt rendbe is jött. Hogy aztán pár hét múlva köhögő kórust alkosson a két kicsivel. A nagyja annak is hamar lement, bár a fiúk még sokáig köhécseltek, talán még Zille keveredett ki leggyorsabban belőle. Ismét csak pár hét telt el, mikor is egy délután arra mentem az iskolába, hogy a napközis tanítónéni jelezte, hogy szerinte a Középső lázas. Elég volt csak ránéznem a gyerekre, egyértelmű volt, hogy legalább 38 fokos láza van. Hazafelé a kocsiban el is aludt, ha még nem lett volna egyértelmű a helyzet. Sajnos ráhúzódott a fülére a dolog (ő elég „füles”), majdnem egy hét alatt azért rendbe jött. Én már nagyon vártam, hogy iskolába mehessen, meg főleg edzésre, mert a láz 2 nap alatt elmúlt, és aztán már annyira jól volt, hogy a lakásban focizott, rohangált, ugrabugrált. Mire ő meggyógyult, én sajnos kidőltem. Nálam fuldoklás-szerű köhögésben jött ki a betegség. Szerencsém volt, mert igen hamar el is múlt. Mire én nagyjából túl lettem rajta, Zille következett. Péntek este már éreztem, hogy hőemelkedése van. Hajnalban sírdogálva ébredt, hogy fáj a füle. (Mikor kezdődjön a fülgyulladás, ha nem hétvégén…) Mivel ilyenkor nem nagyon tudom letenni a kezemből, megkértem a férjemet, hogy hozzon fájdalomcsillapítót, és utána nézze meg, hogy hol van az ügyelet. Gondoltam, hogy még a nagy tömeg előtt kora reggel elviszem én Zillét, mert a férjemnek meg a Középsőt kellett vinnie aznap egy többfordulós meccsre. A férjem ki is kereste nekem az ügyeletet, a János Kórház. Az nem lehet – mondtam. Valamit benézett, gondoltam magamban, a János nyilván a budai ügyeletes kórház. Szóltam neki, nézze már meg még egyszer, Heim Pálnak, vagy Bethesdának kell annak lennie. Ezután férjem felolvasta nekem az elmúlt két hét ügyeleti listáját, de még mindig nem tudtam elhinni. A férjem ekkor felhívta a János Kórházat. Akkor már tényleg elhittem, hogy valóban a János az ügyeletes Kórház. Ami azt jelenti, hogy egész Budapesten egyetlen gyerekkórház az ügyeletes!! Nem tudtam, hogy sírjak, vagy röhögjek, bár inkább az előbbire volt késztetésem. Nem tudom, hogy nincs elég orvos, anyagi forrás, vagy mi az oka, mindenesetre emlékeim szerint nemrég még külön volt ügyeletes kórház Budán és Pesten. (Nem mintha akkor nem lett volna nagy tömeg az ügyeleten…) Mindenesetre elképzeltem, hogy áttúrázom a gyerekkel Budára, kicsit elbolyongok ott vele hajnal 6 körül, míg megtalálom a megfelelő épületet (aki még nem járt ott: jó sok épülete van a kórháznak), majd várunk – nyilván nem keveset. Férjem megéreztem, hogy világvége hangulatba kerültem, mert gyorsan nekiállt magán fülorvost keresni, ahol hétvégén is fogadnak. Szerencsére talált ilyet (és mint kiderült, egészen jó doki nénit sikerült kifognunk), amint lehetett kért nekünk egy időpontot. A megadott időre odamentünk, majd kb. 2 perc után már a vizsgálóban voltam Zillével. Mint kiderült nem középfülgyulladása volt, csak „náthás füle”, és erre elég volt egy spéci fül/orrcsepp. Persze, ezért a várakozásmentes és gyors akcióért nem kevés pénzt fizettünk, de most nagyon úgy éreztem, hogy megérte. Ha valaki esetleg hiányolná férjem „betegséglistáját”, nos ő sem úszta meg. Ő gyakorlatilag karácsony óta hol köhög, hol az orra dugul be/folyik, szóval nem súlyosan, de egyfolytában „kehes” valamennyire.  Most azért már abban reménykedem, hogy elmúlik a tél (lehetőleg napokon belül), és vele együtt a betegség szezon is. Ha pedig látom a napot, akárcsak halványan átkandikálni a felhők közül, már attól is földöntúli boldogságot érzek. Hajrá tavasz!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.