Baba-mama jóga

Kismama jógára járó kismamáim “ösztönzésére” képeztem magam tovább babás jóga oktatóvá. Már a várandósságuk vége felé jelezték többen, hogy szeretnék folyatatni a jógázást majd a babával, a szülés után is. Örömmel vágtam bele a tanulásba, és elindultak a babás jóga órák.

Mit érdemes tudni a baba-mama jógáról?

Két korcsoportban járhatsz a babával jógázni:

  • kisbabás jógára 8hetes és 8 hónapos kor között
  • nagybabás jógára 8 hónapos és 2 éves kor között

Természetesen, ezek nem szigorú határok, a baba temperamentumától függően korábban/később is lehet váltani.

A babás jóga foglalkozásokon átmozgatjuk az anyát és a babát is, külön és együtt is.

A babák mozgatásában sok forgó, hintázó, ringató, keresztező mozgást alkalmazunk, ami támogatja a babák mozgásfejlődését, illetve a későbbi képességek fejlődését (beszéd, tanulás).

Az anyák esetében a cél a regeneráció (különös tekintettel az alhasi, medencei szervekre), illetve a szülés előtti kondíció visszaszerzése. Átmozgatjuk a hátat, derekat, amit a mindennapokban a sok emeléssel, babahurcolással terhelünk túl.

Ezeken a foglalkozásokon is van gátizomtorna és relaxáció is.

Természetesen figyeljük a babák igényeit, bármikor lehet szoptatni, etetni a foglakozás alatt, és el is alhatnak a babák a nagy mozgás után.

Jelenleg Budapesten az alábbi helyeken tartok baba-mama jógát:

XVII. kerület: Maitri Jógastúdió, Mansfeld P. u. 19. (Pesti úti Home Center mögött)

 

itt találsz meg a Facebook-on:  https://www.facebook.com/kismamajoga.dula     like-olj és oszd meg!