Archive | december 2015

Babanapló – Kikapcs, bekapcs

Zille újabban bojkottálja a takarítást. Szépen kifigyelte a porszívó működését, és nagyszerűen tudja kapcsolgatni. Most úgy néz ki a takarítás, hogy elkezdek porszívózni, Zille vonul velem. Először ad nekem pár percet, majd úgy dönt, hogy elég a porszívóból, és kikapcsolja. Én, ugye vissza. Ad nekem újabb pár percet, mielőtt megint kikapcsolja. Aztán egyre kevesebb időt ad nekem, míg eljutunk oda, hogy amint bekapcsolom, ő rögtön kikapcsolja. Ezt eljátsszuk kétszer-háromszor, mígnem megelégelem a „játékot”, és berakom a járókaként funkcionáló kiságyban, ami a nappaliban foglalja a helyet. Pár nyekkenés után leül, és elmolyol a játékaival, könyvet nézeget, plüss állatokat pakol a fejére, vagy valamit próbál felvenni. Általában elvan így 30-40 percet, ami elég nekem egy expressz-takarításra. Néha, kivételes alkalmakkor akár egy órát is játszik a kiságyban, de azért ez ritka. Érdekes egyébként, hogyha abbahagyom a takarítást, és leülök, akkor egyből felpattan, nyújtja a kezeit, hogy vegyem ki. Valahol hátul lehet egy titkos szeme, mert ha lopakodva mentem leülni az íróasztalhoz, akkor is észrevette, hogy már nem takarítással foglalatoskodom, és úgy gondolta, hogy az én esetleges lazításom nem elég jó indok arra, hogy neki egyedül kelljen üldögélni a kiságyban. 🙂 Szóval a pihenés – számomra – nem engedélyezett.

Amúgy a járás probléma tényleg megoldódott: most már többet megy mint amennyit négykézlábazik. Sőt tulajdonképpen a négykézlábazás már csak egyszer-egyszer jut eszébe. Persze, sokszor még elesik, és néha kis pingvinként imbolyog jobbra-balra. Ha viszont kinti, vastagabb cipő van rajta, akkor mindig kéri a kezemet, és csak úgy hajlandó járni. Párszor már elfelejtette, hogy téli cipőben nem biztonságos egyedül mászkálni, és nekiindult. Majd pár lépés után megállt, és megijedve saját bátorságától, nyújtotta a kezét, és kétségbeesetten nyekergett, hogy azonnal vegyem fel. Szóval a cipőt még szokni kell.

Sajnos a Mikulás-Zille találkozó elmaradt, mert a munkahelyi Mikulás rendezvényen volt egy kis program változás, és később érkezett a Mikulás, amit már nem tudtunk megvárni. Úgyhogy egy évvel elhalasztottuk ezt az eseményt. Most már a karácsonyra készülünk, a Középső lelkesen sütötte és díszítette velem a mézest. Igaz, ugyanilyen lelkesen eszi is, így lehet, hogy ebből még egy adaggal gyártanunk kell. Engem pedig most egyelőre egyetlen dolog foglalkoztat: hogyan állítsuk fel úgy a karácsonyfát, hogy Zille ne borítsa majd fel…

Babanapló – Jár a baba, jár…

Zille kb. 2 hete megtette az első lépést. Aztán úgy döntött, hogy inkább még ácsorog kicsit. Jó pár nap telt el úgy, hogy csak álldogált, egyensúlyozott, megtapsolta magát, majd letottyant. Néha azért tett egy-egy lépést is. Mivel több nap telt el így, és nem láttam, hogy tovább haladna a dolog, a biztonság kedvéért felhívtam a Dévény terapeutát (csak nem bírtam megállni :-). Elmondtam, mi az ábra, és megtudtam, hogy a felállást követően 3 hónappal el kellene indulni a babáknak. Abban maradtunk, hogy karácsonyig várok, ha addig nem lesz további fejlődés, megnézi. Zille azonban végre elindult. Egyszer csak azt vettem észre, hogy miközben engem „szólongat”, hogy figyeljek már – jön, egyedül, a lakás másik végéből, felém. Meg is tett vagy 4 métert, mielőtt elesett. Nagyon örült a mutatványának, jól meg is tapsolta magát. És most már szinte egyfolytában gyakorlatozik, kísérletezik, egyre inkább próbál két lábon közlekedni. A különböző mozgásformákat igen gyorsan elsajátító és gyakorló fiúk után nagyon szokatlan nekem, hogy a lányom szinte az utolsó pillanatig kivár az egyes mozgásformákkal, és nagy rákészüléssel, megfontoltan vág neki az újabb szinteknek. Úgy látszik, vele más miatt kell türelmesnek lennem. Ma egyébként már a játszótéren is megtette az első lépéseket egyedül. Aztán észben kapott, gyorsan megállt, és nyekegett, meg nyújtotta a kezét, hogy vegyem fel.

Persze, nemcsak a mozgása fejlődik, egyre ügyesebben kifejezi magát. Édesen utánozza a kutyaugatást, a nyávogást. Nagyon bolondul egyébként az állatokért. Ez is új nekem, mert a fiúk ennyire nem voltak állatbolondok. Továbbra is „énekli”, hogy hinta-palinta, egyre jobban megy neki. De most már újabb dalocskákat „követel” – a „kis kacsa fürdik” kezdetű nótára is van egy kis dünnyögése, meg egy macis dalra is. Nagyon szereti, ha éneklek neki, nem tudtam még annyit énekelni, hogy megunja. Nála egyébként pelenkázáskor is énekelni kell, akkor viszonylag könnyen rá lehet applikálni a pelust. Ekkor kifejezetten a „cirmos cica haj” vagy a „ha én cica volnék” kezdetű nóta a nyerő. Szóval éneklünk, tapsolunk hozzá, és játékokat ütögetünk egymáshoz a fantasztikus összhangzás érdekében. És az éneklés nála még varázsszer is – kezdődő hiszti esetén gyorsan énekelni kezdek, és ezzel klasszul el lehet terelni a figyelmét.

Zille továbbra is szeret olvasni. Kedvence a „Földünk” gyerekeknek szóló ismeretterjesztő könyve. Naponta többször átlapozza. Kapott vakondos könyvet is, de azt megette. Először a könyv gerincét csócsálta, egészen addig, míg a könyv darabjaira esett. Ezután az egyes oldalakat vette kezelésbe. Egyszer csak arra figyeltem fel, hogy valamit nagyon csócsált, pedig nem is etettem. Sikerült kibányásznom a szájából egy kis papírgalacsint. Meg még egyet. Meg még vagy hármat. Tudta, hogy nem egészen okés a dolog, mert vigyorogva próbálta összezárni a száját. Másnap megint több papírgalacsint szedtem ki a szájából, így a kis Vakond egyelőre lekerült a porondról, majd később visszatérünk rá. És újabb keménylapos könyvet sem veszek neki mostanában, tanulmányozgassa csak a normál könyveket – érdekes módon azokat nem eszi meg.

Most hétvégén sor kerül majd az első Mikulás-Zille találkozóra is – nagyon kíváncsi vagyok a reakcióra.  Remélem, marad a vigyor a kis fején a Mikulás láttán is. 🙂