Archive | október 2015

Babanapló – Egyéves lett a kis nőszemély…

…megérdemelne egy költeményt.. De verselni nem tudok. Így inkább itt is nagyon boldog szülinapot kívánok a kis vigyori csajszinak! Hihetetlen, hogy eltelt megint egy év. Múltkor olvastam valahol egy kommentet, hogy a gyerekek számának növekedésével egyre gyorsabban telik az idő. Mélységesen egyetértek. De lehet, hogy simán az öregedéssel repül jobban az idő? Ha pedig mindkettő… hát, az nem túl jó hír nekem.

Még nagyon közeli élmény Zille születése. Ám a néhány napos, hetes, hónapos kislányunk villámgyorsan egy éves lett! (Férjem szerint tiszta szerencse, hogy még selymes „alig-haja” van, mert így olyan babás, míg komolyabb hajzattal már kisgyerek lenne.) És én már tudom a történet folytatását… Alig telik el egy kis idő, és nemsokára oviba kísérem a gyereket. Éppen megszokom az ovis létet, máris egy ovis ballagáson szipogok, majd levezetésként részt veszek az első iskolai szülői értekezleten. Aztán az első iskolai napra kísérem. Megint jön egy kis nyugi, de tényleg csak kicsi, főleg, ha 8 osztáyos gimibe akar járni a gyermek. És hát kezdődik a kiskamasz kor is. Ma már minden „korszak”korábban kezdődik, mondják a pedagógusok. Szóval 9 éves kor körül kezdődik a kiskamasz kor, ami persze csak eszkalálódni fog. Igen, igen, idegrendszereket felkészíteni. (Vekerdynél olvastam egyszer, hogy a kamaszkort túl kell élni.) Én úgy mondanám, hogy egy kamasszal együtt élni, olyan mintha egy vulkán mellett élnél. Egy ideig nyugalomban van, de soha nem tudhatod, hogy mikor – és főleg mitől fog kitörni. Néha nagyon jókat lehet egyébként beszélgetni egy kamasszal egészen komoly témákról, hogy aztán fél órával később valami (felnőtt szemmel) semmiség miatt kiakadjon, és ennek némi ajtócsapkodás és kiabálás kíséretében adjon hangot. Majd a kamaszkor lecsengésével elballag gyermekünk a gimiből – és többnyire otthonról is. Ez utóbbit még nem éltem meg, de némi – átmeneti – betekintést kapok most abba, hogy milyen az, ha a gyerek már nem otthon él. Hát nagyon fura. Hiányzik – ajtócsapkodástól, kiabálástól együtt. A hiányon némileg enyhít a FB és a skype, bár az idő elteltével ritkul a kapcsolattartás (ez már 2 hónap elteltével is érezhető). Nem tudom elképzelni sem, milyen lesz, mikor már egy gyerekem sem fog itthon élni – azt hiszem most némileg előreszaladtam az időben. Mindenestre a lényeg: legyen sok közös, jó pillanat, élmény a gyerekekkel , ezekre mindig nagyon jó visszaemlékezni, ebből lehet töltekezni. És emiatt alszom örömmel Zille mellett a mai napig is, és nem sürgetem az elválást, mert több ilyen pici babám nem lesz (a tervek szerint).

Próbálom amúgy néha elképzelni, „belelátni” a mostani baba arcba, hogy milyen lesz, ha nagyobb lesz. Mivel a Középső tanító nénijei (és más tanító nénik, akik a Nagyot is ismerték, részben tanították) egybehangzóan állítják, hogy a két kicsit tisztára olyan, mint a Nagy, próbálom elképzelni Zillét lányos hajjal és a fiúk arcával – egyelőre nem nagyon sikerül, de legalább jókat röhögök magamban. 🙂