Archive | szeptember 2015

Babanapló – Költöztünk…

Szerencsére nem igaziból. Ez csak amolyan lakáson belüli népvándorlás volt. Zillét ugyanis ki kellett költöztetni a mi szobánkból, mert a nagy ágyban már veszélyes volt altatni: egy idő után nincs az a barikád, amin nem tud átmászni egy baba… A terv (milyen naiv voltam, hogy még harmadjára is tervezgettem 🙂 ) az volt, hogy Zille a Középső szobájába költözik majd, ő kap majd egy galériaágyat, ami alatt elfér a kiságy. Csak hát a kisasszonyt egyáltalán nem tudtam becsempészni a kiságyba, ahol egyébként SOHA nem aludt. Aztán még arra is rájöttem, hogy annyira más az alvási ritmusuk, hogy csak zavarnák egymást, így letettünk arról, hogy ők egy szobába kerüljenek. Végül a Nagy átmenetileg megüresedett szobájába vettünk két matracot a földre, és oda költöztettem a kisasszonyt. És persze, egyelőre költöztem vele én is. Most kicsit tábor jellegű a szoba, de amikor a Középső meglátta, egyből közölte, hogy jönne ő is ide, mert annyira kuckós, olyan jó kis fészek :-). Persze, mondtam, hogy kizárt, hogy ő is velünk aludjon. Zille ugyanis – mint a legtöbb kisgyerek – az összes rendelkezésére álló helyet elfoglalja alváskor. Van, hogy a bokám tájékáról gyűjtöm be éjjel, de olyan is volt, hogy még a matrac végére rakott diványpárnán is „átforogta” valahogy magát. Szóval a nekem megmaradt 30 centis ágyrészen már nem vagyok hajlandó osztozni. A mi költözésünkkel a férjem végre ismét birtokba vehette a hálószobánkat. Már csak az a kérdés, hogy én mikor tudok visszaköltözni – bár ezt most olyan távolinak látom, hogy egyelőre nem is gondolkodom ezen.

Mindenesetre Zille alvása mostanában nem az igazi – hogy finoman fogalmazzak. Ahelyett, hogy lassan átaludná az éjszakát, úgy érzem, hogy az elmúlt hetekben rosszabbul alszik, mint például nyáron. Sajnos sokszor ébred éjszaka. Ezért is jó, hogy mellette alszom, mert nem bírnék egy éjjel öt-hat alkalommal egy másik szobába rohangálni szoptatni. Így megoldom félálomban. Amúgy legalább sokáig alszik, ha minden jól megy, fél8-ig- 8-ig. Ennek köszönhetően nem vagyok mosott rongy állapotban. Meg persze azért, mert a Középsőt reggelente a férjem „intézi”, viszi suliba.

Zillének az elalvás sem megy könnyen. Sokfelvonásos darabnak nevezném, amelyben többször visszatérő elem a közelharc: vagyis Zille már majdnem elalszik, hirtelen felébreszti magát, négykézlábra pattan, és gyorsan feláll. És vigyorog. Akkor én visszafektetem, ez nem tetszik neki, felháborodik, de azért megint szopizik pár percig, majdnem elalszik, felébreszti magát… stb. Ezeket a köröket csináljuk. Sokszor. Így aztán van, hogy egy altatási procedúra eltart egy órát is. Mostanában bónusz a következő jelenet: este – miután már egyenletesen szuszog a lánykám – kiszivárgok a szobából, teszek-veszek. Egyszer csak a Középső ordít, hogy „riadó, riadó, kijött a Zille”. Hát látom, hogy ez a kis nőszemély teper kifelé szobából a kis hálózsákjában, diadalittas vigyorral az arcán :-). Most már csak befelé röhögök, kifelé komoly  maradok, és erélyesen rászólok, hogy sipirc vissza. Valószínűleg tényleg komoly a fejem, mert ilyenkor tolat is vissza gyorsan. Aztán persze bealszik. De ki tudja, milyen műsorszámokat fog még kitalálni a „szórakoztatásunkra”? Az alvással kapcsolatban egyébként mindig arra gondolok, hogy a fiúkkal sem ment simán (sőt), de azért 2-3 éves korukra rendeződött. És addig már csak 1-2 évem van, azt már fél lábbal is kibírom. A következő nyáron pedig festetni fogunk, és akkor terveim szerint (hahaha) újraosztjuk a szobákat, talán addigra már Zille is legalább egy fél éjszakát végig alszik majd.

Babanapló – desszert szopi és balett előadás

Hosszabb ideje nem jelentkeztem már a naplóval, igen mozgalmas időszak áll mögöttünk. A Nagy ugye külföldre utazott, a Középső pedig elsős lett. Ugyan nyáron a szükséges felszerelés nagyját sikerült beszerezni, de a maradékot még augusztus végén szedtük össze. Aztán elkezdődött a suli, és vissza kellett szoknunk az évközi mindennapokra. NEKEM ez soha nem megy könnyen, kicsit mindig szenvedek, ha vége a nyárnak, és pár napig sajnálom magam, hogy megint egy újabb tanév következik. Aztán összeszedem magam, és csinálom, ahogy kell. Szóval a nagy iskolakezdésben a naplóírás háttérbe szorult, de majd most… !

A kicsi lányunk időközben 10 hónapos múlt! Hihetetlen, de nemsokára szülinapot ünneplünk! Zille nagyon sokat fejlődött az elmúlt hetekben. A legfontosabb, hogy felállt. Szabályosan, ahogy kell – mert amint megtudtam a Dévényes hölgytől, nem mindegy, milyen technikával állnak fel. (Mielőtt valaki megkérdezné: az a jó, ha a baba egyik lábával kilép, és úgy áll fel, tehát nem egyszerre a két lábáról tolja fel magát.) Eleinte annyira örült magának, és annak, hogy fel tud állni, hogy örömében sikítozott. Amúgy nagy örömében mindig sikítozik: például, ha négylábút lát – főleg, ha mozog, vagy madarakat. Vagy lámpát. Szereti a repülőket is (felénk elég közelről tanulmányozhatja néha), de talán a nagy hang, meg a nagy méret miatt, azt inkább csendes ámulással figyeli, és csak annyit mond: „pah”. Pár nap alatt azt is megtanulta, hogy hogyan tud állásból visszatottyanni a földre. Próbál kapaszkodva már egy-egy lépést megtenni is, de természetesen közlekedésre ott a mászás.

Ami Zille étvágyát illeti, nem csökkent. Már ami az anyatejet illeti. Mert a különböző gyümölcsök, főzelékek nem annyira jöttek be neki. Nagyon sokáig csak 3-4 kanálkát volt hajlandó enni. A szopi bezzeg jól ment. 10 hónapos kora körül kezdett komolyabb mennyiségeket enni: most már elfogy egyszerre egy kisebb barack, vagy egy harmad üveg főzelék (ami ugye még mindig nem egy hatalmas mennyiség). Darabosat pedig egyáltalán nem hajlandó elfogadni. Ha ilyennel próbálkozom, akkor nagyon elegánsan, a nyelvével szépen kitolja a darabot. 🙂 És ami nem maradhat el: az a „desszert szopi”. Max. 10 perccel evés után jelzi, hogy itt valami fontos elmaradt, neki jár még valami. Ilyenkor még szopizik egy jót. Ezt csak akkor tudjuk kihagyni, ha nem itthon eszünk, és annyira leköti az új/idegen hely, hogy elfelejti a szopizást. Szopizás közben engem balett előadással szórakoztat. Hihetetlen, hogy mit bír nyüzsögni szopi közben: kezeivel a lábait fogdossa, ki-be hajlítgatja a lábait, ide-oda kalimpál, időnként oldalfekvésből hasra fordul, felpúpozza a popsiját. A férjem csak röhögni szokott, amikor látja. A legkitekertebb pozíció pedig, amikor a szopik, hogy közben a teste 90 fokkal elfordul az én testemhez képest. Már gondoltam, hogy kipróbálom, hogy hogyan lehet így enni-inni, de szerintem én megfulladnék, nem tudom, hogy ő hogy csinálja.

Amúgy további két fogacska van kibújóban, remélhetőleg előbb-utóbb arra is rájön, hogy a fogai mire valók (azon kívül, hogy engem harapdál), és elkezd darabosat enni. A súlygyarapodása igencsak lelassult, az elmúlt két hónapban kb. fél kilót hízott, most 11 kg körül van, ami azonban még mindig igen tekintélyes súly egy 10 hónaposnak. Szóval van azért még mit gyömöszölni. 🙂 Lassan nő a hajacskája is, persze, messze van még attól, hogy a szél lobogtassa. De határozottan nő, csak amúgy is nehéz észrevenni, mert fehéres-szőke haja van. De nem bánom, hogy ilyen kis „kevés-hajú”, mert a feje még mindig olyan kis selyemfej, mint pár hónapos korában.

Ez a felfedezések kora is. Először azt fedezte fel, hogy hogyan kell kinyitni a naptejes tubust, és utána belsőleg is védte magát a napsugaraktól. Aztán azt is felfedezte, hogy a krémes tégelyt hogyan kell kinyitni, és rögtön meg is kóstolta, meg kicsit szét is kente – ahogy kell. 🙂 Ez volt az első eset egyébként, hogy arra mentem be a szobába, hogy „gyanús csend” van. Akinek van már kicsit nagyobb gyereke, biztos ismeri ezt a fogalmat. Ahogy nő, egyre huncutabb is, tudja már nagyon jól, hogy mi az, amit nem (lenne) szabad. Mielőtt elkövet valamit, vigyorogva rám néz, hogy látom-e, majd ezerrel teperve elindul a „tilosba”. Szóval nem unatkozom – továbbra sem, és azt hiszem, egy darabig ez még így is lesz!