Archive | július 2015

Babanapló – Kiskutya a lakásban

Nem, nem vettünk kutyát. Nekem elég három gyerek is. Viszont mióta Zille elkezdett mászni, és ezt egyre ügyesebben műveli a Középső kitalált egy játékot. Egy régi mobilt (amin ő zenét szokott hallgatni) rárakja a töltőre, és a telefont lengetve elkezdi hívogatni azt a kis drága nőszemélyt, hogy „gyere, gyere, kiskutya…ügyes kiskutya”..és így tovább. Az a kis bogár meg lelkesen mászik, követi a telefont, és így vonulnak a lakásban körbe-körbe. Ahogy a középső hívja, ez a „terelés” – merthogy a telefon lengetésével terelgeti-irányítja a húgát. 🙂 Mást is kitalált az én kisfiam. Van egy nagyon puha, könnyű lukacsos labda, azt Zille homlokára dobja, egészen közelről, és mikor lepattan a fejéről, boldogan ordítja, hogy GÓÓÓÓL. Zille meg kacarászik boldogan. Egyáltalán, mindentől boldog, amit a tesói csinálnak vele. A legtöbb őrültséget persze a Középső csinálja, mert a Nagy azért már felnőtt módjára nyekteti a kisasszonyt. Középsőnk szokott Zillével körbe-körbe forogni (persze, ott állok mellettük), különböző pofákat vág, ugrál – ezeket sajnos hanghatás is kíséri. Mikor pedig kérem, hogy hagyja abba, mert zsong a fejem, akkor mindjárt jön a válasz, hogy „de anya, látod, hogy ő meg imádja” – és nincs mit tenni, tényleg imádja, fülig ér a kis szája. 🙂

Zille egyébként teljesen felpörgött, hogy tud mászni, sőt hamar rájött arra is, hogy hogyan kell leülni. Most már elég stabilan ül is, de az első napokban bizony sokszor eldőlt, amiért aztán volt is nagy bömbölés. Arra azért nagyon figyeltem (meg még most is), hogy kövön ne üljön, mert ha eldől, akkor már inkább szőnyegen, vagy parkettán. Nagyon édes egyébként, amikor ücsörög, ragyog az egész gyerek, hogy végre már nem fekvő helyzetből kell szemlélni a világot. Időközben tudományos érdeklődését is tovább bővítette, a fizika könyv után a méretes német szótárt bírta megtalálni. Aztán váltott az ifjúsági irodalomra, azt lapozgatta lelkesen. A labdát kifejezetten imádja, hangosan kacag, ha a fiúk passzolgatnak, dobálnak, vagy akár csak pattogtatja valaki a labdát. Érdekes egyébként, hogy ez a labda-imádat is mennyire velük született adottság. A Nagy soha nem volt oda a labdáért – marhára nem érdekelte, akármit csináltunk vele. Kb. 8 évesen kezdte foglalkoztatni, hogy esetleg lehetne valamit kezdeni a labdával. A Középső viszont annyira eksztázisba bírt jönni a labdától már pici babaként, hogy az volt ez első karácsonyi ajándéka, és végtelenül boldog volt tőle. A labdaimádat azóta is tart – minden jöhet neki, amiben labda van, és nagyon ügyes is. És  úgy látszik, a Kisasszony is labdaimádó – én már csak abban bízom, hogy nem a női focit fogja majd választani. Elegem van ugyanis a fociból, és szeretném, ha lenne még valaki a családban, aki nem a focit favorizálja… Hát nem tudom, biztos sokat fogja látni a fiúkat focizni. Azért majd próbálom terelgetni másfelé (is).

Így nyár derekán mi már túl vagyunk egy tengerparti néhány napos nyaraláson. Erősen indítottunk: a Nagy az utazás előtt pár nappal belázasodott. Nagyon. Orvos szerint vírus, gégegyulladás. Remek. Kiszámoltam, hogy valószínűleg az indulás napjára talán rendbe jön. Így is volt. Majd a nyaralás harmadik napján Zille lett lázas. Szintén nagyon. Én a Középsőnél leszoktam a hőmérőzésről, mert annyira üvöltött minden ilyen inzultustól, hogy inkább nem mértem, nehogy még feljebb menjen a láza. A Nagy szerencsére hagyta, így nála jól kitapasztaltam, hogy mit hogy érzek. Szóval a „kézhőmérőm” alapján úgy 39.5-40 fok között lehetett szegénykémnek a láza. Viszont 2 nap után úgy elmúlt, hogy még csak hőemelkedése sem volt.  Mindenesetre nem volt egy pihenős nyaralás. Amúgy is arra jutottam, hogy a legnehézkesebb a nyaralás egy már mászó, de még nem menő gyerekkel.  A három gyerekem 3 különböző évszakban született: a Nagy az első nyarán már ment, a Középső az első nyarán éppen csak elkezdett forogni, míg Zille éppen a mászó fázisban van. És ebben az időszakban már nincs úgy el a babakocsiban, szeretne többet mozogni, de akárhol meg még nem lehet ugye letenni. Szóval „megdolgoztunk” a nyaralásért, de nem bánom, így is jó volt, mert már a tenger látványa is megnyugtat. Amúgy a harmadik gyereknél már beletörődtem – azt hiszem – ezekbe a dolgokba, és mindig arra gondolok, hogy olyan hamar felnőnek. Pár év, és nyugisan heverészhetek majd egy nyugágyban, kezemben a könyvemmel, és akkor megyek úszni, enni, amikor én akarok. És fogadom, hogy hiányozni fog a nyüzsgés – egy kicsit. 🙂

Babanapló – harapós strandbébi

Zille most már hivatalosan is balatoni csaj lett. 🙂 Ehhez eleget strandolt és fürdött. És persze, megismerkedett a strand közönségével.  Én gyerekkoromtól ugyanarra a pici strandra jártam, ahová most, felnőttként a gyerekeimet hordom. A velem egykorúak, akik szintén ezen a strandon gyerekeskedtek, szintén ugyanúgy hozzák ide a sajátjaikat, az ország minden részéből.  (Néha fura is látni, hogy most már a mi gyerekeink matracoznak, ugrálnak, tollasoznak, bandáznak.) Ezen a strandon mindenki ismer mindenkit, így számon tartjuk, kinek, mikor születik gyereke. A múlt nyáron, ugye én voltam „számontartva”. Az én gyerekeim születésüktől fogva itt töltik a nyarak nagyrészét, nem is volt kérdés, hogy Zillével is jövünk. Eddig vagy az idő nem volt jó, vagy éppen mi nem voltunk ott, de most végre ezekben a kánikulás napokban sikerült strandolni. Zille először kicsit furcsállta az egészet, az első napon láttam rajta, hogy még nem komfortos neki a dolog. Sokat akart kézben lenni, ráadásul a fűvel is meg kellett barátkozni. Eleinte, ahányszor hozzáért a fűhöz, igyekezett úgy helyezkedni, hogy távolodjon tőle. Kellett pár nap, mire rájött, hogy a füvet nagyon jól lehet tépkedni, a fűben pedig itt-ott levelek is vannak, amiket esetleg meg kellene kóstolni. Persze, nemcsak a fűvel kellett barátkozni, hanem azzal a sok emberrel is, akik mind jöttek megcsodálni a kisasszonyt. Zille azért nem tagadta meg magát, szinte mindenkire vigyorgott, de estére igencsak elfáradt a sok újdonságtól, és eléggé zaklatottan is aludt. Másnapra aztán belerázódott a strandi létbe, egyre jobban elnézelődött a takaróról, és amikor bevittem a vízbe, határozottan élvezte. Őrült módon tepert a vízben, úgy nézett ki, mint aki úszni akar – járt a keze, lába folyamatosan. És persze, a vigyor elmaradhatatlan volt pancsolás közben is. Meg is kérdezték vagy tizen, hogy járunk babaúszásra? Én pedig vagy tízszer ismételtem el, hogy nem, nem járunk, ellenben az elejétől kezdve nagy kádban és mély vízben fürösztjük. A strand törzsközönsége mindezek után elégedetten állapította meg, hogy lányunk éppen olyan vizicsirke lett/sz, mint a tesói.

Egy nap után már az alvással sem volt gond, sőt a strandon is jókat aludt, némi tologatást után, vagy már útban odafelé az autóban „beájult”. Általában mind a két alvását a strandon abszolválta, így nekem is volt esélyem úszni, meg a középsővel játszani. A nagyot is láttam néha, amint éppen valahová ment/valahonnan jött. Szóval, a lényeg, hogy Zille „alkalmazkodott” a strandi élethez, és remélhetőleg ő is meg fogja találni a saját kis kortársait, akikkel majd együtt építheti a homokvárat.

Azért a strandon kívül is van élet – voltunk végül Dévényesnél, mert már jó ideje hintázik négykézláb a kisasszony, de elindulásnál kicsúszkálnak a lábai. Diagnózisom megerősítést nyert: egy kicsit hipoton, vagyis laza a csípő ízülete. Kaptunk itthonra egy „gyakorlatot”, a szakember szerint valószínűleg pár nap után már mászni fog. Ebben az esetben már csak felálláskor/járásinduláskor kellene visszamenni. Ha pedig mégsem indul be a mászás, akkor még egyszer megnézni/gyakorlatozik vele. Komolyabb probléma szerencsére nincsen vele, ahogy én azt sejtettem is.

És hogy még egy „újdonságról” beszámoljak: Zille harap (most már 4 foga van, úgyhogy van mivel). Ráadásul ezt elég álnok módon teszi. Úgy csinál, mintha hozzám akarna bújni, és váratlanul belém harap. Ha nem hozzámbújásnak álcázza a dolgot, akkor csak simán, földön üldögélés közben harap a lábamba, combomba, vagy ahol éppen ér. És ami még rosszabb: sokszor harapással zárja a szopit is. Hiába szólok rá emelt/komoly hangon, néha még egy kis kiáltás is vegyül a rászólásba – ő csak huncutul vigyorgó ábrázattal néz rám.  A fiúknál ez az „emelt hangon rászólok” működött, egy-egy harapás után leálltak, de ez a kis nőszemély fütyül a szigorú hangra. Remélem hogy hamarosan leszokik erről, mert így ugye azért nem akkora élmény a szoptatás!