Archive | május 2015

Babanapló – Zille a családi napköziben

Zille családi napközis lett. Még mielőtt valaki sajnálni kezdené, gyorsan elmondom, hogy heti kettő óráról van szó csupán. De ezt a két órát meg kellett oldanom valahogy. Eddig egy ovistárs anyuka vigyázott rá, de ő ősztől dolgozni fog, illetve nyáron is sokat lesz távol a családjával. Sokat tipródtam, hogy milyen megoldást válasszak, végül a családi napközi lett a befutó. Szerencsére a Középsővel már találtunk egy megfelelőt, ahol nagyon aranyosak a gondozók. Középsőnk annyira szerette az egyik gondozó lányt, hogy egyszer-egyszer még bébiszitterkedésre is felkértük, amikor esti programunk volt. Olyan megoldást szerettem volna, ami „végleges” – egészen addig, amíg oviba nem kerül a kisasszony.

És hogy hogyan sikerült az első alkalom? Először is beszoktatás van, ugye. Itt az a szokás, hogy egy órát a szülővel, aztán egyet nélküle. Ezután mi már „élesbe” nyomtuk a két órát. Az első, közös alkalom jól sikerült. Ahogy bementünk a gondozólány átvette Zillét, én meg elkezdtem töltögetni a papírokat. Persze, közben oda-oda sandítottam a leányzóra, aki láthatóan jól elvolt nélkülem. A gondozó hozott egy nagy, műanyag tölcsérszerűséget és beletette Zillét, és elkezdte forgatni, hintáztatni.  Egyből odasereglett 4-5 pici (a CSaNa-nak ebben a részében csak kicsit vannak kb 3 éves korig), énekelték a „hinta-palintát” és hintáztatták Zillét. Ő nagy nyugalommal feküdt a tölcsérben, és komoly ábrázattal figyelt. Próbáltam kitalálni, hogy mire gondolhat, én erre tippeltem: „miért fektettek engem ebbe az izébe, és miért hintáztatnak? és KIK ezek? na, mindegy, végül is egészen jó ez, akármi legyen is. meg azért figyelek erősen…” Ritkán szokott ilyen hosszasan komoly arcot vágni, így én jót mulattam magamban. Fél óra után elkezdett nyekeregni, akkor kitettük a szőnyegre, ott pörgött-forgott még egy fél órát. Kicsit aggódtam, hogy valamelyik pici ráesik, vagy átesik rajta, de nagyon ügyesen kikerülték mindig, még akkor is, amikor látszólag nem is figyeltek oda rá.

Másodjára már otthagytam. Igyekeztem ezt gyorsan csinálni – kijött a gondozó, először gyorsan elmondtam, hogy mi van a pelenkázótáskában, mi a kérésem, majd gyorsan átadtam Zillét, és mielőtt felfoghatta volna, hogy én elmentem, gyorsan kijöttem. Kifelé menet füleltem, hogy hallok-e sírást, de nem volt semmi. Kb. 2 percre meg is nyugodtam. De aztán vizionáltam, ahogy az én pici lányom hatalmas krokodil könnyeket hullatva ordít… Próbáltam elhessegetni ezeket a képeket, de nem nagyon ment. Az időt vásárlással töltöttem (EGYEDÜL vásároltam!! 🙂 ),  aztán siettem vissza. Megint füleltem, de most sem hallottam semmit. Kopogásomra egy jókedvűen kalimpáló Zillével nyitottak ajtót. Szája fülig ért, és ragyogott a kis pofija, mikor meglátott. Sírásnak, könnyeknek nyoma sem volt. A gondozó lány elmondta, hogy végig a gyerekeket figyelte, és sokat kacarászott. Nagy kő esett le a szívemről, bár az igazi „kihívás”, vagyis a két órás ottlét még előttünk állt.

Harmadjára már két órára hagytam ott. Megint gyorsan átadtam, és kijöttem. Fülelés, semmi. Nagyon reménykedtem, hogy most is lefoglalja a többi gyerek. Siettem érte nagyon, és újra vigyori arccal fogadott. Mint mondták, nagyrészt jól elvolt, egyszer nyekergett egy kicsit, de elterelték a figyelmét, aztán meg is etették, Zille jó étvággyal bevágta az otthagyott bébiételt.

Hát, itt tartunk most. Nem biztos persze, hogy mindig megússzuk sírás nélkül (főleg, hogy a szeparációs szorongás időszaka még csak most jön), de én azért jó jelnek veszem az eddigieket.

Amire még kíváncsi vagyok, hogy egészségileg hogy alakul majd a történet. Én eddig minden bölcsis csoportban legalább egy taknyos gyereket láttam, itt most egyből kettőt is. Egyébként ez volt az egyetlen dolog, ami a CSaNa ellen szólt. Nyilván előbb-utóbb ezen is túl kell esni, de én inkább az „utóbbra” szavaznék. Tenni ugye semmit nem tudok, csak abban reménykedem, hogy nyáron nincs sok olyan vírusos nyavalya, illetve mantrázom magamban, hogy „az anyatej megvédi, az anyatej megvédi”.  🙂

Babanapló – gazember kisasszony

Minden baba életében eljön az az életkor, amikor elkezd csibészkedni, mintegy felvezetésként a későbbi nagyobb gaztettekhez (csak a saját tapasztalatok alapján!). Hát, Zillénél is eljött ez az idő.  Régebben, ha sétálni vittük letakartuk egy kendővel/pokróccal a „kilátást”, így egy perc alatt elaludt. Most azonban ahogy elindulunk, rögtön azon mesterkedik, hogy a takarót leszedje, majd ha már sikerrel járt, akkor gyorsan be is tömi a szájába. Egy-két próbálkozás után persze feladjuk ezt a letakarós dolgot. Ő pedig akármilyen álmos, nem engedi magának, hogy aludjon. Mert annyi érdekes dolgot lehet látni a kocsiból – faleveleket, és még ki tudja mit. Néha lecsukódik a szeme, de amikor „rájön”, hogy már-már alszik, gyorsan kipattan a szeme, és tovább nézelődik. Van, hogy 3-4 szemlecsukódós kör után elalszik nagy nehezen. Hogy aztán amint hazaérünk, és megáll a kocsi, ismét kipattanjon a szeme.

Az otthoni alvás is hasonlóan érdekes többnyire. Itthon „villámalvást” szokott produkálni. Ez úgy néz ki, hogy álmos, irány a mi ágyunk, szokásos szopi, már egészen jó kis alvós állapotban van, ellazul (néha én is), majd egyszer csak tágra nyitja a szemét, és jókedvűen kurjongat, mint aki legalább 2 órát aludt. Na, ilyenkor szoktam berakni a kiságyába. Ahol szívesen elidőzik akár 20-30 percet is, persze szigorúan NEM alvási céllal. Különböző kísérleteket végez. Például hogyan lehet úgy rugdosni a rácsot, hogy minél hangosabb legyen. Hogyan lehet bemászni a rácsvédő alá. Hogyan lehet leggyorsabban levetni a zoknit. Hogyan lehet leggyorsabban keresztbefekve szinte beszorulni az ágyrácsok közé. Néha annyira csöndben van, hogy azt hiszem már talán elaludt. Természetesen erről szó sincs. Egy idő után nyekereg, akkor megint próbálunk elaludni. Ha szerencsénk van (ritkán), akkor itt elalszik, de van, hogy csinálunk jó pár altatós kört, mire annyira elfárad, hogy aztán végül 2 perc alatt beájul.

Régebben, ha letettem a játszószőnyegre, jól elvolt. Ha most leteszem, rögtön sírással indít, ilyenkor a kezébe nyomok egy érdekesebb csörgőt, amin kicsit elámul, és máris elfelejti, hogy ő úgy tervezte, hogy inkább felveteti/hurcoltatja magát. Amúgy lassan a játszószőnyeg el is tehetjük, azt hiszem, mert most kb. 2 percet tölt rajta, aztán máris odébb fókázik, hogy kicsit megkóstolgassa a szőnyeget vagy a parkettát.

A napokban kértem, hogy aki tud, ajánljon Dévényes terapeutát. Ennek az volt az oka, hogy bár Zille elég korán megfordult, de azóta is csak időként fordult, nem vált nála rutinná, ráadásul csak hasról hátra ment a produkció. Gondoltam, hogy így hat és fél hónaposan kicsit előrébb kellene tartania. Sokszor ilyen kis elmaradásoknak valamilyen kis letapadás is lehet oka, elég lehet egy-két vizit (ebben megerősített a terapeuta is, akivel beszéltem, és akinek vázoltam a helyzetet). Na, mintha a kisasszony csak megsejtette volna, hogy mit tervelek ellene, még aznap megfordult hátról hasra, és napok alatt egészen jól be is indult. Forog rendesen, naponta többször is, minden irányba. Úgy vélem, okafogyottá vált a Dévényes látogatás, de erre még azért rákérdezek majd. Mindenesetre Zille – ahogy minden baba – most már pelenkázás közben is gyakorolni kívánja a legújabb képességét. Meg persze öltözés közben is. És amikor sikerrel jár, és átfordul, diadalmas vigyorra a fején körülnéz, és Darth Vader-i hangokat, sóhajokat és nyögéseket hallat, amin mi igen jót mulatunk. Annyira könnyen el lehet felejteni, hogy milyen mulatságos hangokat bír kiadni egy baba, nem győzök csodálkozni a hangok sokféleségén. És persze kíváncsian várom, hogy milyen újabb huncutságokkal rukkol elő a közeljövőben egyetlen leányunk. 🙂

Babanapló – holland nyelvleckék

Nagyon szeretem a nyelveket. Nagy kedvencem a spanyol, bármeddig hallgatnám. A némettel elfogult vagyok, mivel még gimnazistaként egy évet éltem Berlinben, a FAL lebontásának évében, nagy kaland volt (ugye ez azért nem mostanában volt :-)). Hollandiába már főiskolásként jutottam el. Egy hétig laktunk holland diákoknál. És ez volt az a nyelv, ami egyáltalán nem lopta be magát a szívembe – hogy finoman fogalmazzak. Néha már-már aggódtam, hogy belefulladnak saját mondandójukba. És valamelyest igaznak találom a viccet is: „a holland nyelvet tulajdonképpen részeg angol tengerészek találták fel, akik megpróbáltak németül beszélni”. Mostanában itthon is van szerencsém a hollandra kísértetiesen hasonlító „beszédet” hallani. Kibocsátója egyetlen leánygyermekem, aki kitartóan hörög, harákol, gurgulázik. Időnként belekever már korábban jól begyakorolt hangokat, így a „holland-élményt” megtöri egy kis bugyborékolás, „tüsszögés-püffögés” is. Ugyanis, ha Zille úgy dönt, hogy beszédórát tart, akkor elég kitartóan gyakorol. Remélem, hogy hamarosan túllépünk ezeken a hangokon és újra kellemesebb lesz hallgatni a monológokat.

Korábban írtam, hogy elkezdett ismerkedni az almával. Ezt mostanra már jó barátsággá fejlesztettük. Igaz, a reszelt almának még mindig csak a levét kéri, a darabos részt kitolja a nyelvével, de a léből már egészen sok kanállal betermel. Ennek azért is örülök, mert így jobban itthon merem hagyni apjával vagy egy nagymamával, tudva, hogy már nem feltétlenül kellek egy etetéshez. Az almával egy időben megkapta ő is a kis tanulópoharát, természetesen vízzel töltve. Nem vagyok híve a teáztatásnak, gyümölcsé adásnak pohárból, mert szerintem a víz a legjobb szomjoltó, a legjobb, ha már ilyenkor ezt szokják meg. Így aztán nincs később csodálkozás, hogy a gyerek vajon miért nem akar vizet inni. Amúgy szívesen kísérletezik a vízzel. Ügyesen fogja a pohárkáját, jól megy az ivás is, igaz, a szájából még sokat kicsurgat, na de hát jó munkához idő kell. Ez az időszak, amikor már kezdik elfogadni az ételt/vizet, nekem a szabadságot jelenti. Jobban itthon merem hagyni őt (és korábban a tesókat is), nincs bennem stressz, hogy mi lesz, ha nem érek vissza időre, és hát eleve a lehetőség, hogy most már nem kell feltétlenül magammal cipelni mindenhová – már ha meg tudom oldani a felügyeletet. Pont mondtam a férjemnek, hogy aktuális lett egy mozilátogatás valamikor, mert egy 3 órás távollét most már belefér az életünkbe.

Zille mozgásfejlődésével viszont nem vagyok teljesen elégedett. Elég korán megfordult, de utána hetek teltek el a következő fordulásig, és ismét több nap a következőig. Aztán volt pár nap, amikor minden nap egyszer megfordult, majd megint szünet. És még mindig nem rutinszerűen fordul át. Illetve, ez még mind csak hasról hátra fordulás volt, hátról hasra még nem is sikerült. Eljut egy pontig, ahonnan nagyon kicsi hiányzik az átforduláshoz, de ez még mindig nincs meg. Én úgy gondolom, hogy nagyobb baj, elakadás nincs, laikusként azt mondanám, hogy egy kis „rásegítés” kellene neki, lehet, hogy kicsit túl feszes vagy túl laza valahol valami. Így aztán úgy döntöttem, hogy megkeresek egy Dévényest, nézze meg. Persze bízom benne, hogy egy látogatás elég lesz, esetleg itthon kell valami spéci gyakorlatot csinálni.

És még egy nagyon fontos információ a végére: a múltkor helyesbíteni voltam kénytelen a féléves státuszt, ugyanis a posztolás után szinte rögtön fogat növesztett a leányzó. Túlzásba nem akartam esni, pedig a helyesbítést is helyesbíteni kellett volna, ugyanis egyszerre két csipkés fogacska tört elő. Nagy előny: egy fájdalom két fogacska. 🙂