Archive | január 2015

Babanapló – 3 hónaposan…

Zille már három hónapos és minden tekintetben sokat fejlődött/fejlődik. Már néhány hete eggyel nagyobb pelusra kellett váltani, és eltettem az első adag ruhát, amit kinőtt. A kisasszony megkezdte a világ felfedezését – persze, egyelőre még vízszintes helyzetből. Felfedezte, hogy sokkal jobb móka két kézzel egyszerre csapkodni a játszószőnyeg fölé akasztott játékokat, mint egy kézzel. Felfedezte a hátúszás szépségeit is: lábaival őrülten rúgkapál, pocakját kidülleszti és közben még a kezeivel is csapkod – igazi kis hátúszóbajnok. Az elrajtolás is jól megy – ha a kád szélénél van a lába, hatalmas rúgásokkal tolja el magát. Arra is rájött, hogy olvasni jó dolog. Az első olyan játék, amit próbál kézbe venni, nézegetni, a színes-állatos vászonkönyv. Különösen a piros, narancs és lila oldalak kedvesek neki. Megkezdte saját kezének felfedezését is. Ez a kedvenc reggeli elfoglaltsága, akár 20-30 percet is eltölt így. Én már kiosonok mellőle, de pár perc után ő is felébred, és elkezdi a kéz-tanulmányt. Néha teljesen csendben, néha pedig közben magyaráz is a kis kezecskének. Most már azt is „megtanulta”, hogy az öltözködés nem fáj, így ha nem álmos nagyon, akkor jókedvűen tűri az öltöztetést is. Viszont, gyerekeim közül elsőként jelzi, ha tele a pelusa, azt nem szereti (mondjuk, megértem, csak a fiúkat ez nem érdekelte). Örvendetes felfedezés az is, hogy az ébrenlét alatt lehet izgalmasabb dolgokat is csinálni, mint csak egyfolytában szopizni. Például cipeltetni magunkat egy nagytesóval, vagy apával/anyával, vagy csak nézelődni valaki mellett a kanapén. 🙂

Miközben Zille a világot fedezi fel, én őt (próbálom). Eleinte még finoman simiztem a kis kezeket, lábakat, de nemrég kicsit jobban meggyömöszöltem a kis hurkás lábakat és vigyorgott, mint a vadalma. Szóval most már lehet bátran „gyürkészni”, gyömöszölni, csikizni. Azt is szereti, ha masszírozom. Viszont hason feküdni nem szeret, kivéve, ha éppen a hátát masszírozom. Ha nem, akkor kb. 3  másodperc után méltatlankodni kezd. Persze, ettől még muszáj néha kicsit hason is lenni. A kisasszonynak ugyan napirendje továbbra sincs, viszont úgy másfél óránként szopizni óhajt, utána pedig aludni. Úgyhogy próbálom úgy alakítani a napjainkat, hogy ezek az alvási fázisok „jól” jöjjenek ki. Mivel az ágyban alvás továbbra sem az erőssége, így, ha lehet, az alvás időkre időzítem a jövés-menést, elintéznivalókat. Akkor alszik a legjobban. Ha pedig jól kialudta magát, akkor egy órát elvan a játszószőnyegen. Viszonya a hordozókendőhöz nem túl baráti – konkrétan sírni kezd benne pár perc után, miközben tolja/feszíti magát a kezével és lábával is. Míg korábban legalább ha nagyon álmos volt, el tudtam altatni benne, most már ez sem megy. Azért remélem, hogy később hátihordozóban majd jobban megmarad, ugyanis nagyívű kirándulási terveink vannak tavaszra. 🙂

Vannak persze még nagy kérdéseim vele kapcsolatban – nem tudom, valaha kiderül-e a válasz. Az egyik az, hogy ha hordozóban, vagy a mellkasomra fektetve simán tud aludni 2-3 órákat, akkor az ágyon fekve ugyanezt miért nem tudja produkálni? (igen, az éjszaka nagyrészében még mindig szopizik, vagy inkább nyammog, de a lényeg, cici legyen a szájában, vagy tőle max. 5cm-re!) Az mondjuk nemsokára ki fog derülni, hogy meddig tudok még úgy aludni, hogy rajtam fekszik a leányzó, aki egyre súlyosabb egyéniség. Az is nagyon érdekelne, hogy miért van az, hogy este gyakorlatilag nem tudok kijönni mellőle. Néha sikerül egy fél órára, (ennél többet még nem sikerült) aztán felébred és üvölt. De ez a mutatvány is csak akkor sikerül, ha nem alszom el vele. Reggel viszont én felkelek, ő pár perccel utánam ébred (kifigyeltük  🙂 ) és remekül elszórakoztatja magát fél órán keresztül. Persze a családtagok felváltva azért berohannak egy-egy puszi erejéig.

Összességében azt kell mondjam, hogy Zille a legbékésebb, legnyugisabb gyerekem, de azt hiszem a fiúk után „járt” nekem egy ilyen gyerek. Aztán persze, lehet, hogy ez még változni fog, mindenesetre most örülök, hogy megélhetek egy ilyet is.

Babanapló – az első jógaórák Zillével – és Zille nélkül

Hamar elérkezett a január, vagyis az első jóga óráim ideje. Természetes volt, hogy a babás jógára Zillét is viszem magammal, hiszen mi lehet autentikusabb annál, mint egy babás jógaoktató saját babával? És amúgy is masszíroznám, tornáztatnám itthon is, miért ne tenném a saját órámon? Aztán ahogy közeledett az időpont, kezdtem kicsit aggódni, mi lesz, ha nyűgös lesz, aludni akar, altatnom kell, ami nálunk akár egy órás szoptatást is jelenthet. Végül azzal nyugtattam meg magam, hogy tudok járkálás, evés, ivás, meseolvasás, játszás közben szoptatni, akkor a jógaórát is meg fogom majd oldani. Mire megérkeztünk az első babás jógára, Zille éppen elaludt – volna. Hát igen, túl közel van a jógastúdió. Pedig a reggeli ébredéséhez képest pont egy jót aludhatott volna. Persze már megszoktam, hogy semmi nem úgy történik, ahogy optimális lenne. Gondoltam, hogy ebből végig szoptatás lesz. De valószínűleg a sok újdonság annyira lekötötte a kisasszonyt, hogy vagy fél óráig csendben, illetve gagyarászva és vigyorogva nézelődött, meg a többi babát szemrevételezte. Aztán elkezdett kicsit nyűglődni, úgyhogy gyorsan mellre tettem, mielőtt a helyzet eszkalálódott volna. Egészen gyorsan végeztünk, betettem a hordozóba, hátha azt hintáztatva majd elalszik. Nem aludt, viszont tovább szemlélődött. Végül kivettem, és a maradék időben a pokrócon heverészett. Szóval azt mondhatom, hogy az első órán remekelt a kiscsaj. Amikor befejeztük az órát, és öltözésre került a sor, azért megmutatta, hogy neki is van hangja, ki is eresztette rendesen. De hát ez érthető is volt, hiszem már hulla fáradt lehetett. Annyira, hogy még az ajtóban, míg zártam, és hintáztattam a hordozót, el is aludt.

A babás jógánál „érdekesebbnek” ígérkezett a kismama jóga. Azt már korán eldöntöttem, hogy oda babát nem viszek, hiszen van egy hosszabb relaxációs rész is az óra végén. Bár szoptatással valószínűleg végig csendben lenne a kisasszony, de mi van, ha becsúszik valami, és eleresztene egy csajos sikítást.  A férjem könnyelműen megígérte – még a várandósság idején -, hogy majd ő lesz a gyerekekkel az esti jóga idején. Persze, akkor még nem tudatosult bennünk (jobban mondva elfelejtettük már 🙂 ), hogy a csecsemők estére elég nyűgösek tudnak lenni…  Szóval érdekesnek ígérkezett az este. Főleg, hogy a fürdetést is későbbre tervezte a férjem, hogy majd hazaérve egyből frissen fürdetett Zille mellé landolhassak, vagy inkább úgy mondanám, hogy Zille egyből szopizhasson fürdés után, ahogy szokott. Az elmondások szerint nem volt némi nyűglődés, de karba felvéve egészen jól túlélték az estét (persze, ez még csak az első alkalom volt). Hozzá kell tennem, hogy mielőtt elmentem az órára, mindent előkészítettem. Nem tudom, már férjekkel/apákkal hogy van, de amíg kisebb a gyerek, nekem – úgymond – a keze alá kell dolgoznom, ha egyedül marad a deddel. Vagyis ruha, hálózsák, pelus, kenőcs, minden odakészítve, még a fürdőlepedő is kiterítve, hogy csak bele kelljen rakni a kisasszonyt. 🙂 De ezen persze ne múljon a dolog.

Legjobban a délelőtti órám miatt izgultam: nagyszülők messze, férjem nyilván dolgozik, ki vigyázzon Zillére? Végül egy ovistárs anyukája vállalta. Természetesen mielőtt élesben ment volna a dolog, elmentünk egy kicsit ismerkedni. Az ilyen pici babák ugyan még nem ijednek meg az idegenektől, ha rájuk mosolyognak, ők is visszamosolyognak, de nyilván nagyon is jól tudják, hogy azért mégsem családtag az illető. Aznap reggel úgy jött ki a lépés, hogy Zillének megint alvás ideje lett volna a jóga óra alatt. Így egy kis kitérővel mentem leadni Zillét, hátha elalszik. El is aludt, sőt amikor eljöttem még akkor is aludt. Persze, akkor meg azon kezdtem el agyalni, hogy az sem túl szerencsés, hogy amikor elaludt, még velem volt, mire felébred, idegen helyen, idegen emberek veszik körül…  Szerencsére a férjem még szabin volt, így abban maradtunk, hogy ha nagyon nem boldogulnak a babával, a férjem elhozza, és odajön a stúdióhoz. Óra végén nem voltak ott, így abban bízhattam, hogy jól alakultak a dolgok. Így volt! Zille átaludta a teljes jóga órát! 🙂 Mikor kihozta az anyuka a leányzót a hűvös szobából (felöltözve hordozóban volt), akkor nyitogatta a szemét, kapott is egy „jutalom-szopit”, amiért ilyen ügyes volt. És közben legalább megint tovább ismerkedhetett az új környezettel. Szóval az első hét váratlanul jól sikerült! Na de lesz még sok-sok további alkalom, csak remélni tudom, hogy azok is hasonlóan alakulnak.

 

Babanapló – szilveszter babával

Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem a gyerekeim mellett is van igényem felnőtt – baráti  – társaságra, beszélgetésekre, időnként egy kis bulizásra, kikapcsolódásra. Nyilván nem minden nap adatik ez meg egy kisbabával, de néha előfordul. És mivel az anyaság amúgy egy 0-24-es , ”szolgálat”, ezért úgy érzem, lehetek annyira önző (már ha ez önzőségnek nevezhető), hogy időnként úgy történjenek a dolgok, ahogy nekem (is) jó. Nyilván egy pici babánál az ember az ő igényeit is figyelembe veszi. Mi úgy döntöttünk, hogy kora este elmegyünk egy barátunk bulijába, ott maradunk egy-két órát (a kisasszonytól függően), aztán megyünk haza. Persze, fel lehet tenni a kérdést, hogy ennek mi értelme van. Aki otthon van egy kisbabával, az talán érti, hogy néha még egy-egy órára is jól esik szót váltani, beszélgetni barátokkal, még akkor is, ha közben az ember karján ott csücsül  a ded.

Én titkon abban is reménykedtem, hogy Zille a háromnegyed órás odaúton úgy bealszik, hogy még tovább alszik egy-két órát a tett helyszínén, lévén, hogy amúgy is este mentünk, amikor ő már fáradt. Naná, hogy amint megálltunk kipattantak a szemei. Rögtön konstatáltuk, hogy akkor ez ma max. egy óra lesz. Jól saccoltuk, így is lett. 🙂 Az egy óra alatt viszont kis bűbájos volt, vigyorgott, ha beszéltek neki, ki is vették egy kis időre a kezemből egy kis ringatásra. Hazafelé elég gyorsan bealudt, és már megint reménykedni kezdtem, hogy akkor talán majd most alvó állapotban marad, és üldögélhetek a kanapén egy kicsit. Természetesen megint felébredt, amint megálltunk a ház előtt. 🙂 Így végül Zillével üldögéltem a kanapén, és próbáltam megvárni az éjfélt. Le is kapcsoltuk a villanyt, hogy a fény ne zavarja a kisasszonyt, de nem tudott jól elaludni, így végül bementem vele, és éjfél előtt nem sokkal sikerült kiosonnom. Hiába,a  kisbabáknak minden nap egyforma, nincs hétvége, ünnep, szilveszter… 🙂

Amúgy a karácsonyt nagyon jól bírta Zille. Mi is mentünk, hozzánk is jöttek, néha igen nagy hangzavarba, nyüzsgésbe csöppent. Az egyik nagyszülőnél rajta kívül 5 unoka csinálta a felfordulást és a ricsajt, és ő a hordozójában ülve sztoikus nyugalommal figyelte elég hosszasan a többieket. Ha pedig valaki odaült mellé, és „beszélgetett” vele, hatalmas mosolyokkal hálálta meg a figyelmet.

Karácsony után még a védőnőhöz is eljutottunk, és legnagyobb elképedésemre kiderült, hogy leányom már több mint 5 kg. Mondjuk csodálkozni nincs okom, mert rengeteget eszik. Mégis nagyon meglepődtem, az 5kg 30dkg-s eredményen. Eddig babonából nem mertem leírni, de a hasfájás elkerülte Zillét. Ezt sokáig nem mertem elhinni, gondoltam, hogy na, majd a következő napon/héten nála is előjön, de mivel most már két és fél hónapos, szerintem elmondhatom, hogy ezt megúsztuk. Amit egyébként nem is nagyon értek, mert annyit eszik… Annyira nem hasfájós, hogy kisebb mennyiségben ugyan, de még tiltó listás ételeket is ehetek, pl. párolt lila káposzta, lencse, zöldbab de borsóból nagyobb mennyiségnél is panaszmentes marad. Egyetlen dolog volt, ami nála hasfájást okozott, ez pedig a nyírfacukor, vagyis a xilit. Kétszer ettem jópár xilites sütit, és azokon az éjjeleken azért volt hasfájás. Így most a xilit lett a tiltó listás.

Zille napról napra fejlődik, ügyesedik. Egyre ügyesebben koordinálja a szájába az öklét, de arra még nem jött rá, hogy nem kell az egészet  a szájába gyömködni, hanem elég lenne egyetlen ujjacska is a nyammogáshoz. Egyre jobban lekötik a játszószőnyeg felett lógó színes játékok. De legjobban még mindig azt díjazza, ha valaki odahajol és foglalkozik vele. Rengeteget mosolyog, és ha valamelyik tesó megjelenik a színen, akkor is fülig ér a szája. Gagyog is, egyre többet. Jókat mosolygunk, mikor reggel a hálóban még egyedül nézelődik – ezt az ébredés utáni kb. 20-30 percet mindig így tölti – és kommentálja a látottakat. Továbbra is a fürdetés a nap egyik fénypontja. Lehet előtte bármilyen nyűglődés, sírás, a vízben mindig nyugi van. Egyik öklével a szájában lebeg a vízben (ilyenkor kifejezetten egy kis Buddhára hasonlít), vigyorog és szemlélődik. Egyre több vizet engedek a nagy kádba, hogy tényleg lebegjen, és tudjam egy kicsit himbálni, hintáztatni, „húzgálni” a vízben. Neki is meg kell szoknia a nagy vizet, hiszen nyáron már irány a Balcsi. És addig már csak pár hónapot kell kihúzni. 🙂