Archive | december 2014

Babanapló – karácsony és más izgalmak

 

Idén úgy alakult, hogy a férjemnek sok szabija maradt, és már a karácsonyt megelőző hét keddjétől itthon volt. Hurrá, milyen jó lesz  – gondoltam. Középső oviban, nagy suliban, mi meg majd itthon, süteményillat, pihi, nyugi, karácsonyi  zene. Hát persze, ahogy azt ez ember elképzeli. Én  kezdtem a sort  kezdődő mellgyulladással. Először nem tudtam, miért vagyok levert és gyenge, de aztán hamar rájöttem.  Szerencsére már van gyakorlatom ebben, úgyhogy egy nap alatt letudtam a dolgot. Utánam a nagyfiú következett. Már hetek óta köhögött, de kedden már nem ment iskolába, mert extrának még valami gyomorvírust is hazahozott. Innentől kezdve én egyik kezemben fertőtlenítővel közlekedtem, és mindent fertőtlenítettem, nehogy valaki más is elkapja a családban. A küldetés sikeres volt, megúsztuk. Majd a karácsonyt megelőző csütörtök reggel az alábbi párbeszéd zajlott a férjem és köztem, miután felhúztam a hálószoba redőnyét:

-hová parkoltál tegnap este?

– hát a kapu elé.

– biztos? –  mert nincs itt.

-szivatsz?

-NEM!

És tényleg nem volt ott. meg máshol sem. elég fejbevágó, mondhatni sokkoló „élmény”, volt – még úgyis, hogy ez nem a saját, hanem a férjem céges autója volt. Persze benne volt egy csomó cucc, de azért vállon veregettem magamat, hogy legalább a babakocsi vázát nem hagytam benne, és azt nem kell újra megvenni, nem úgy mint egy csomó sportcuccot, napszemüveget…

Egy napig tartott, míg magunkhoz tértünk, de aztán ment tovább az élet. Linzer és mézes süti sütés a középsővel, aki lelkesen szúrta a formákat, és díszítette az elkészült sütiket. Idén igyekeztem nem túlvállalni magamat, és nem tűztem magam elé elérhetetlen célokat. Felmértem, hogy karácsony előtt nem lesz nagytakarítás, csak egy, a szokásosnál kicsit alaposabb takarításra futja majd. Sütiből is egyszerűeket választottam, egy mézes, egy linzer és az elmaradhatatlan vaníliás kifli.

Zille az elmúlt hetekben tovább folytatta a hízókúrát, egy kis tömör gyönyör. A ruhákban rendelkezésre álló teret egyre jobban kitölti, úgy tűnik, hogy az első garnitúrákat lassan le kell majd cserélni. Napirend továbbra sincs, nem is lesz, mivel össze-vissza jövünk-megyünk. Azért szokások már vannak. Reggel, ébredés után például még egy fél órát álmélkodik azon, hogy felhúzom a redőnyt és világos lesz. Aztán még egy félórát a nappaliban vagy a hintában vagy a játszószőnyegen nézelődik. Ez a legaktívabb időszaka. Aztán kb. egy-másfél óra elteltével megint aludni szeretne. Késő délután-estefelé nyűglödősebb, nem igazán szereti, ha letesszük, ha mégis, akkor garantált az üvöltés. Alvás fronton van némi kis halvány előrelépés, néhányszor már sikerült úgy altatni, hogy szopi után alvó állapotban maradt, ha nem is sokáig, de én már annak a 30-40 percnek is nagyon örültem. Este is előfordult már párszor, hogy ott tudtam hagyni szopi után, igaz, ilyenkor is csak fél órákra, de hát kis lépésekkel is lehet haladni, ugye. Amúgy Zillének is mozgalmas időszaka volt karácsony előtt. Megkapta a rota oltást (szerencsére utána nem volt semmi probléma), volt csípőszűrés és még egy szív UH is.  Szóval végül nem sikerült olyan pihenősen várni a karácsonyt. Szerencsére az ajándékokat szépen lassan már hetekkel korábban elkezdtük begyűjteni, így legalább a boltokba rohangálást kihagyhattuk. A karácsony pedig utazós lesz, mivel mindkét nagyszülő vidéken lakik, és mi megyünk mindenhová. Az utazástól nem tartok, mert Zille autókázás közben alszik legjobban. Reméljük, most is így lesz!

 

 

Babanapló – Ki ült rá Zillére?

Hát természetesen az egyik fiú. Szerencsére a kisebbik. És szerencsére nem lett senkinek semmi baja. Az eset a férjem cégének Mikulás party-ján történt, ahová a két kisebbel mentünk. Fiam eltűnt valamelyik játéknál, én egy széken üldögéltem, mellettem a földre tett hordozóban Zille aludt békésen, másik oldalon meg apja beszélgetett valakivel. Egyszer csak odaszáguldott a majdnem 7 éves és lendületből ráült a hordozóra. Mintha egy székre ülne le. Bár szerintem tisztán látszott, hogy ott nincs szék! Mivel a hordozó neki háttal volt, így a kinyitott árnyékoló részre huppant rá, vagyis Zille fejére. Mondjuk, hamar észlelte, hogy valami nem stimmel, mert azzal a lendülettel fel is pattant. De Zille vörös fejjel és üvöltve ébredt fel az őt ért atrocitásra. Ami teljesen érthető, hiszen ki szeretné, hogy egy kellemes alvás közben valaki a fejére ugorjon…  Azt hiszem, ez az eset kivédhetetlen volt. Amit lehet, próbálok kivédeni. Itthon például mindenkinek a szájába rágom, hogyha a kisasszony a földre tett a játszópléden heverészik, hogy nehogy valaki ráessen, fölötte ugráljon, netalán focizni próbáljon. Vissza is szoktam tőlük kérdezni, hogy hallották-e, amit mondtam, elkerülendő az „egyik fülemen be, a másikon meg ki” történetet. Amúgy mindkét fiú elég hebehurgya és figyelmetlen. Ebből kifolyólag mindenféle dolog történt már velük, lábujj töréstől  mászókáról leesésen át lovas balesetekig, és többször élveztük különböző kórházak vendégszeretetét  (ami a keszthelyi kórház gyerekosztályán akár szó szerint is vehető – pesti kórházakban nem tapasztalt kedvesség, figyelmesség, és tényleg „gyerekbarátság” volt a jellemző… persze, az ismétlésről szívesen lemondok…).  Mindenesetre remélem, hogy egyhamar nem kerül sor hasonló esetre. Vagy inkább egyáltalán ne legyen hasonlóeset.

Zille továbbra is evőgép funkcióban működik, bárhol, bármikor és bármennyit képes enni, tényleg hihetetlen! Ennek megfelelően elkezdett hurkásodni. A korábban vékony hosszú lábacskán bizony már díszeleg néhány hurkácska. Valamint a csuklóján és bokáján is van „bokaperec” és „karperec”. Pofikája egy jóllakott kicsi hörcsögre emlékeztet (természetesen egy nagyon édes hörcsögre :-)), és a nyakát továbbra sem lehet megtalálni a tokájától. Szóval imádnivaló kis gömbölyűség. Nagyon sokat vigyorog, és elkezdett „beszélgetni” is. Ezt még nem gyakran teszi, de időnként azért véleményt nyilvánít. Már vannak dolgok a lakásban, amiket kifejezetten szeret: pl. egy nagy kép egy vitorlásról a falon. Ha jó kedve van, akkor úgy fordítom a hintáját, hogy lássa, és van, hogy fél órán keresztül is gyönyörködik benne.

Az alvás viszont továbbra is szívás! Egyszerűen nem akar úgy aludni, hogy nincsen cici a szájában! Éjszaka elég gyakran kel, és sokszor hosszasan szopizik! Van, hogy egyáltalán nem akarja abbahagyni. Ilyenkor, hogy azért én is aludjak (meg persze ő is) a mellkasomra fektetem úgy, hogy én félig ülök, félig fekszem. Nem túl kényelmes  (nekem, mert ő, mint egy kis béka szétterülve alszik rajtam), de van az a pont, amikor az ember bármilyen pózban tud aludni. Hát nekem ebben a félig ülősben volt, hogy 3 órát is sikerült, annyira KO voltam már. A nappali alvásoknál még jobban kijön, hogy szopi nélkül nincs alvás.  Mivel elég sokat jövünk-megyünk, vagy az autóban alszik el, és akkor általában jó sokáig alszik is, vagy otthon az egyedüli opció a kendő. Azért szerencsés lenne, ha itthon is tudna aludni az ágyában. A múltkor, mikor már nagyon fáradt voltam, felszívtam magam, hogy majd kemény leszek, aztán most már beszokunk a kiságyba.. Ez a nagy terv kimerült abban, hogy a reggeli szopi után, mikor ő még aludni szeretne, betettem a kiságyba. Mondjuk háromszor sikerült ezt abszolválni úgy, hogy utána 20-30 percet aludt. Ami azért elsőre nem is volt rossz. Most pár napja megint nem volt a kiságyban, pedig kísérleteznem kellene, mert az elmúlt 2 éjszaka is nagyrészt szopizással telt. De egyszerűen nincs szívem sírni hagyni… márpedig, ha nem szopizhat sír. Vagyis inkább üvölt. És nem, nem 10 vagy 20 percig. Sokkal kitartóbb annál. Próbáltam, hogy fekszem mellette, simogatom, de nem igazán érdekelte, teljesen behergelte magát. És kettőnk közül ő volt a kitartóbb, egy idő után már inkább megszoptattam. Szóval, nem tudom mikor és hogyan lesz vége ezeknek az éjszakáknak, illetve hogyan tudom rászoktatni a nappali alvásra – szopi nélkül.

Babanapló – oltsunk vagy ne oltsunk?

Hogy a dolgok közepébe vágjak, oltások tekintetében – azt hiszem – „középutas” vagyok. Nem gondolom, hogy minden oltás felesleges és káros, de abban sem hiszek, hogy minden ellen be kellene oltani a gyerekeket influenzától a bárányhimlőig. Így én az opcionális oltásokat nem szoktam kérni. Kivéve a rota vírus. Némi töprengés után – és férji, valamint dokinői rábeszélésre – Zillének megvettük a rota elleni oltást. A töprengés azért volt, mert jó pár ismerő, barát gyermeke – már nagyobbak is – töltött napokat kórházban a rota miatt. A gyerekek pedig bármikor hazahozhatják  oviból, suliból, és mivel folyamatosan puszilgatják, ölelgetik a leányzót, nem hiszem, hogy ki tudnám védeni, hogy elkapja. Ugyan középsőnk már kapott ilyen oltást, de a második adag beadása eléggé megviselte: egész napos erős hasfájás,  hasgörcs,  természetesen üvöltéssel kísérve. (ahogy olvastam, a rota oltás beadása ellenére is el lehet kapni rota fertőzést, csak így enyhébb lesz a lefolyás – szóval az is haza tudja hozni, aki már kapott ellene oltást). Mindenestre nem vagyok 100%-ig biztos abban, hogy jót teszünk ezzel az oltással, de azt hiszem egy rota miatti kórházi kalandtól jobban tartok.

Amit viszont szerettem volna elkerülni, illetve elhalasztani, az a BCG oltás. Elvileg ezt 6 hetes korig lehet beadatni. Persze, nem vagyok oltási szakember, de sok nyugati országban már nem adják ezt az oltást, mert szükségtelennek tartják. Nálunk viszont kötelező, és ami számomra érthetetlen, hogy rögtön egy újszülött szervezetét terhelik vele. A kisebbik fiunknál jól működött az, hogy a házi gyerekorvostól vittem igazolást, hogy a gyereket ő oltja be 6 hetes koráig. Nem is piszkáltak emiatt a kórházban, teljesen jól működött így.  Most is ezt terveztem. Csakhogy időközben a házi gyerekorvosoknál már nincs kint BCG oltóanyag, csak a kórházakban. Így persze a házi gyerekorvos nem tudott igazolást adni, mivel oltani sem tud. Gondoltam, hogy majd próbálkozom valamivel a kórházi gyerekorvosnál, hogy elkerüljük a nagyon korai oltást. A hazaengedés előtt kapják a babák az oltást. Egy nagyon jófej, kedves dokinő volt éppen az ügyeletes. Elmondtam neki, hogy mit terveztem, és megkérdeztem, hogy nem jöhetnék-e vissza pár hét múlva az oltásra. Megbeszéltük, hogy klasszul megoldották „odafent”, hogy elméletileg hozhatsz egy döntést, de gyakorlatilag mégsem. Hiszen a gyerekorvos nem tud oltani, igazolást sem adhat, a kórházból a gyerekorvos viszont nem engedhet el papír vagy oltás nélkül.  Pedig elvileg most is 6 hetes korig kell beoltani a gyereket – de hogy ezt hogyan lehet megvalósítani?? Hozzátette, hogy magánemberként egyetért velem, de mint a kórház alkalmazottja nem engedhet el minket oltás nélkül. Mindenestre, ha valakinek sikerült kicseleznie a rendszert, ossza meg, másoknak hasznos lehet.

Közben Zille elmúlt egy hónapos. Rengeteget változik egy baba ilyenkor, szinte napról-napra. Egyre többet mosolyog, és ezeken a mosolyokon már látszik, hogy VALAKINEK szólnak. A mosolyoktól persze mindenki össze-vissza olvadozik itthon. A sírást is művészi fokra fejlesztette – igaz, nem alkalmazza gyakran, csak akkor, ha nem kap azonnal enni, illetve bizonyos esetekben a pelenkázás és öltöztetés váltja ki. A sírás nem egyszerű sírás, ha van elég ideje, akkor cifrázza is, beleszőve némi sikítást is (a hang remegtetésen túl), amikor még levegőt is alig vesz. Ilyenkor egy kis arcsimi, nagyon finom paskolás szokott segíteni. De szerencsére öltözés és pelenkázás során már egyre kevesebbszer támad kedve sírni. Inkább nézelődik. A fények, árnyékok továbbra is nagyon vonzóak. Egyre többet van már ébren is, és főleg délelőtt a játszószőnyegen is  elvan egy kis ideig. Az elalvással továbbra is küzdünk, megérzi, ha eltávolodok tőle, és sokszor emiatt felébred. Így aztán több próbálgatás után most már elfogadta a hordozókendőt, és néha abban alszik. Közben felfedeztem, hogy mi mindent lehet csinálni hordozókendővel. Még a takarítás is ment. Vacsorázni is rendszeresen szoktam kendővel, csak utána morzsátlanítani kell a gyerek fejét. Viszont az esték így sokkal könnyebben abszolválhatók. Amikor pedig megyünk valahová, akkor szinte mindig bealszik a hordozóban, és aztán hosszú órákon keresztül alszik. A számunkra is hihetetlen rekordja éppen most volt, amikor is 6 órát aludt át úgy, hogy egyszer felébredt szopizott, de pár perc után visszaaludt. Bárcsak ilyen könnyen elaludna itthon is az ágyban. De nem akarok telhetetlen enni, tudom, lehetne sokkal rosszabb is – ugye a korábbi tapasztalatok…