Archive | július 2014

Kis kitekintő – szülés körüli lehetőségek Angliában

Katica korábban már leírta szüléstörténetét, most néhány kérdésre válaszol az angliai orvos/kórházválasztással, ellátással kapcsolatban. Ezúton is köszönöm a válaszokat.

  • Mikor kiderült, hogy babát vársz, kihez, hová fordultál először?
  •  A házi orvosommal találkoztam, akkor regisztráltunk ahová tartozunk. Így az első találkozásom vele volt. Majd Ő irányított a védőnőkhöz. Egy következő időpontban találkoztam a védőnőmmel. A házi orvosi rendelőmhöz tartozik egy olyan részleg ahol a védőnők is dolgoznak. Ide irányítottak a bejelentkező pultnál.
  • Milyen lehetőségek közül választhattál, mikor arról döntöttél, hogy hol szeretnéd megszülni a babát? 
  • Kaptam több tájékoztatót a lehetőségekről.  De azt javasolták, hogy az első szülést általában inkább a kórházban legyen. De ha otthon szerettem volna szülni arra is lett volna lehetőség.
  • Miért esett a választásod arra a kórházra, ahol végül szültél?
  • Ahhoz a kórházhoz tartoztam és nem volt választási lehetőségem. Oda kell menni, ahová tartozom.
  • Honnan tudtál tájékozódni a lehetőségekről? Van-e olyan szakember, aki a terhesség végéig kapcsolatban van az anyával – mint Magyarországon a védőnő?
  •  A védőnőm volt a fő kapcsolattartóm, segítőm. Bármit kérdezhettem tőle.
  • Milyen kötelező szűrővizsgálatok várnak a kismamákra?
  •  A kötelező vizsgálatok hasonlóan vannak, mint Magyarországon. De ahogy a terhesség halad előre, a vizsgálatok egyre csak csökkennek. És úgy tudom otthon sokkal alaposabb és körültekintőbbek a kismamával. Itt nem is egy orvoshoz tartozik a kismama, hanem aki épp rendelésen van, illetve főként csak a védőnővel van kapcsolata. Doki nem is látott, csak a szülésem utolsó fázisában. Tény és való, hogy az én tapasztalatom csak angliai, mégis kicsit azért többet vártam volna. Főleg hogy az első terhesség alatt nincsen tapasztalat és nem mindig tudtam, hogy mi normális és mi nem. Szerencsére minden rendben volt és nem volt szükségem plusz segítségre.
  • Kaptál-e tájékoztatást a várandós gondozás során a szüléssel kapcsolatos lehetőségekről (fájdalomcsillapítás, gátmetszés, egyéb beavatkozások). És ha igen, kivel lehetett beszélni ezekről?
  • Igen, kaptam tájékoztatást. A védőnővel lehetett ezekről beszélni.
  •  A baba megszületése után mikor lehet eltávozni a kórházból (komplikációmentes esetben), van-e lehetősége erről az anyának dönteni?
  •  Mivel az én szülésem nagyon elhúzódott, és komplikációnak számít talán, hogy Beni nem volt jó irányba fordulva és a gátmetszésen kívül fogót kellett használni, hogy segítsék Őt kibújni, így minket bent tartottak bő egy napra, és másnap 12 körül mehettünk haza. Nem vagyok biztos benne, de szerintem be kell tartani azt, amit megszabnak a távozásról.
  •  Mennyire voltál elégedett a hozzáállással, odafigyeléssel a szülésed alatt?
  •  Őszintén elégedetlen voltam. Ami azt jelenti, hogy mindenre olyan sokat kellett várnom. Továbbá a magzatvíz elfolyása után (ez péntek éjszaka volt, majd szombat reggel mentünk a kórházba, és akkor hazaküldtek, majd vasárnap 11 órára kaptam időpontot, hogy újra visszamenjek szülni…. ) szóval ezt nem nagyon értettem. Otthon tudom, hogy nem küldtek volna haza. És ha újra kellene itt szülnöm, már “ismerem” a járást és valószínű nem hagynám magam, kicsit határozottabb lennék.
  •  Mennyire vették figyelembe a kéréseidet a szülés közben és kórházi tartózkodás alatt – ha voltak ilyenek?
  •  Ha volt is kérésem, az orvosi ellátással kapcsolatban, a hosszadalmas várakozás után lett csak eredménye. Egyébként a további kiszolgálással nem volt baj. De egy kórházban talán nem csak a vendéglátás a legfontosabb. Itt arra gondolok, hogy ha szomjas voltam kaptam inni, ha éhes voltam kaptam enni – rövid időn belül. De amikor érzéstelenítést kértem, több órát vártam.

Kismama napló – a 3. gyerek (28. hét)

A harmadik trimeszterbe léptem.  És ezzel együtt érkezett a terheléses vércukor eredménye is, ami nem lett jó! Eléggé elcsodálkoztam (tekintve, hogy a fehér liszt és cukor már évek óra nem képezi mindennapi táplálkozásom részét), és el is keseredtem, hogy kezdhetem számolni a szénhidrátot. A dolgot kicsit bonyolítja, hogy a szülészorvosnőm szabin van, így telefonon tudunk egyeztetni (emiatt vontuk be a háziorvost is). A szülészorvosnő első körben nem cukorszirupos terhelést írt elő, hanem a humánusabb próbareggelit, utána pedig 60 perces kontrollt. Azt javasolta, hogy a rossz eredménnyel menjek el a háziorvosomhoz, kérjek tőle egy beutalót most már egy cukorszirupos vérvételre, kétórás kontrollal. A háziorvos először megnyugtatott, hogy nagyon jó az éhgyomri cukrom, és mivel csak egyórás kontroll volt az első vizsgálaton, szerinte a kétóráson nem lesz gond, biztos elkezd lefelé menni a cukorérték. Nagyon segítőkész volt, felajánlotta, hogy másnap hajnalban 6-kor igyam meg a szirupot, majd 8-kor a rendelőben az asszisztens helyben megméri a cukorértékemet, nem kell laborba mennem. Megnyugodtam, minden rendben lesz, úgy lemegy az én cukrom két óra alatt, hogy csak na. Másnap hajnalban leküldtem a szirupot, 8-kor rendelő, vérvétel… Aztán elkerekedett szemmel néztem az eredményt, ami olyan magas lett, hogy inkább le sem írom, mert még most is sokkot kapok tőle. Továbbra sem értem, hogy miért, hogyan. Csak arra tudok gondolni, hogy a kilószám leküldött gyümölcs lehet a ludas. A gyümölcs nagy gyengém, imádom mindegyiket, és mikor tobzódjon az ember, ha nem nyáron?! A háziorvos látva az eredményt behívott még egy vérvételre péntek reggelre, ahol az elmúlt 3 havi átlag cukrot nézik, meg egy két hetes fruktóz-valamit. A diabetológiát viszont nem tudom elkerülni. Ma mindenesetre megkezdtem a gyümölcsfogyasztás jelentős visszafogását, és nézegetem a neten a mintaétrendeket, illetve, hogy milyen elosztásban kell enni a lassú és gyors felszívódású szénhidrátot, és próbálok arra ráállni. Azt hiszem, több nap lesz, mire beletörődök, hogy az idei nyár nem a dinnyéről és a szőlőről fog szólni (pedig egész télen erre vártam). Egyelőre a masszív elkeseredés és önsajnálat határozza meg a hangulatomat.

A cukor ügy mindenestre most elviszi a gondolataimat az egyre közeledő a szülésről, és a néha felbukkanó rossz gondolatokról. Mivel egy ideje a szülés/születés tölti ki az életem-munkám jó részét, nagyon sok történetet látok, hallok. Először nagyon megdöbbentem azon, hogy milyen sok nőnek van valamilyen várandóssághoz, szüléshez kapcsolódó veszteség élménye. Ez engem elkerült. Mindkét fiammal komplikációmentes volt mind a várandósság, mind a szülés. Soha nem vesztettem el babát. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyesmit soha nem kellett megtapasztalnom, de néha belém is villan, hogy „jár” nekem az, hogy három várandósság legyen problémamentes? Persze, az ilyen gondolatokat gyorsan igyekszem elűzni azzal, hogy igen, itt sem lesz semmi zűr, nem fog előbb születni, nem lesz komolyabb komplikáció, és minden rendben lesz. Egyre gyakrabban bukkan fel a gondolataimban a két szülésem egy-egy momentuma is. Azt hiszem, jót fog tenni, ha kiírom magamból mindkettőt, hamarosan erre is igyekszem majd sort keríteni.

Kismama napló – a 3. gyerek/26.-27. hét

 

Túl a nyaraláson… Amikor tervezgetni kezdtük a férjemmel a nyaralást, még valamikor a tél végén, már tudtuk, hogy van bent valaki, de minden olyan távolinak tűnt. Számomra is. Nem gondoltam bele, hogy amikor a megvalósításra kerül a sor, már közel leszek a 3. trimeszterhez, és esetleg nem leszek olyan fitt, kevésbé bírom majd a meleget stb. Így aztán bátran foglaltuk le a szállást.  Úgy gondoltuk, hogy megmutatjuk kedvenc helyeinket a gyerekeknek, akik persze lelkesen és boldogan várták a nyaralást – amiben azért volt jó pár városlátogatás is.  Közeledve az időponthoz, kezdtem kicsit berezelni: hogy fogom majd bírni a 10 órás autózást, és a fél/egésznapos városnézéseket a várhatóan nagy melegben. Egyáltalán, a meleget hogy fogom bírni? Valahogy azért túllendültem saját aggodalmaimon, végül is útközben számtalanszor meg lehet állni, ha meg nem bírom a városnézést, max. beülök egy kellemesen hűvös templomba, ők meg elsétálgatnak. Az indulás előtt még elsasszéztam a dokinőhöz, és olyat kértem, amit amúgy soha: kértem, hogy nézze meg, hogy teljesen zárt-e a mészháj. Nem volt okom feltételezni, hogy elkezdett volna nyílni, illetve utálom is az ilyen macerát, de most valahogy úgy éreztem, hogy megnyugtat a tudat, hogy teljesen zárt a méhszáj (illetve fontos info lett volna, ha egy picit is elkezdett volna nyílni). Szerencsére minden ok volt, így teljesen megnyugodva vágtam neki az útnak. Amit aztán egészen jól bírtam. Éppen úgy, ahogy a városnézéseket, sőt még a meleget is. (Egyébként mindenki azt szokta kérdezni, hogy hogyan bírom  a meleget: eddig egészen jól. Lehet, hogy azért is, mert ezen a nyáron 3-4 nap meleg után mindig jön egy kis lehűlés, és igazi, tartós kánikula még nem is volt.) Sajnos az utolsó előtti napon történt egy kis malőr, egy rossz lépésnél magam alá fordult a lábfejem, és vagy kificamodott a bokám, vagy részleges szalagszakadásom lett (ez a férjem diagnózisa). A szerencse a bajban, hogy arra és a következő napra inkább már csak pihenést terveztünk, így mire hazaindultunk már egészen járóképes lettem. És persze a legnagyobb szerencse, hogy a hasam sértetlenül megúszta az esetet.

Ezen a héten a terheléses vércukor vizsgálatra készülök, és tekintve, hogy a pizza hazájában töltöttük az egy hetet, próbálom, amennyire lehet visszaszorítani a szénhidrátokat (a gyümölcsök kivételével). Kint ugyanis már az első este megtaláltuk A pizzázót, ahol elmondhatatlanul finom, mennyei pizzákat sütöttek, és szintén az első este megtaláltuk A fagyizót, ahol hasonló minőségű fagyikat készítettek. Ezek egyébként egymás szomszédságában voltak, és hogy halmozzuk az élvezeteket, megrendeltük a pizzákat elvitelre, majd átballagtunk a fagyizóba, és itt vártuk meg, hogy a pizzák elkészüljenek. A gyerekeke előre kijelentették, hogy egész héten csak pizzát akarnak enni, így elképzelhető, hogy hányszor fordultunk meg itt.

Miután hazaértünk megkezdtem a babafelszerelések begyűjtését is. Mivel a babakocsink és az etetőszékünk tönkrement, ezeket pótolni kellett. Szerencsére a tágabb baráti körben volt eladó babakocsi, etetőszék, amire le is csaptunk gyorsan. Ezek már itthon várják leendő lakójukat, és ez tény is azt tudatosítja bennem, hogy egyre jobban közeledik a szülés időpontja. Lassan a babaruha szortírozásnak is neki kellene állnom, hogy legalább átlássam, miből mennyi van, és mit kell még esetleg beszerezni. Ez az elkövetkező egy-másfél hét feladata lenne, de először is túl akarok esni a vérvételes macerán. Remélem, a vércukrommal minden rendben lesz, mert a szigorú diétát – azt hiszem érthető módon- nagyon szeretném elkerülni.

Kismama napló – a 3. gyerek/25. hét

Hová tegyem a hasamat? – ez mostanában a legaktuálisabb kérdés számomra, tudva, hogy a helyzet csak fokozódni fog. A has elhelyezését ráadásul úgy kell megoldani, hogy a kis hölgy tetszését is elnyerje. Egyértelműen jelez ugyanis, ha neki nem tetsző dolgok történnek. Alvásnál például a hasam alá kell gyűrni a takaró egy részét, ha nem teszem, kapom a büntetést azonnali keményedés formájában. Így éjjel az alvás közbeni forduláshoz is szinte teljesen felébredek, hogy megfelelően beigazgassam a takarót a másik oldalon is. Bármilyen hirtelen – számára valószínűleg – kellemetlen mozdulatért is azonnali, egy pillanatig tartó keményedés „jár”. De az úszás idejét is megszabja kicsiny magzatom, ugyanis 20 perc után elkezd feszülni a hasam alsó része. Itt tanyázik még mindig, teljesen befészkelte magát, és úgy tűnik nem is akar elmozdulni, innen kapom a jól irányzott rúgásokat. Érdekes módon a jógát és a tornát „engedélyezi”, ha ezeket csinálom, nem szokott keményedni a hasam.

A mindennapi tevékenységekben is jobban érzem a hasam növekedését: biztosan mindenkinek ismerős, amikor eljön a pillanat, hogy már nehezen megy a lábujjakról a körömvágás, vagy a megfelelő póz a szandálok, cipők becsatolásához, bekötéséhez, vagy nem kényelmes már a kádba behajolva hajat mosni. Nálam ez most jött el. Tegnap azt is megéreztem, amikor behurcoltam két karton ásványvizet, meg az összes többit szerzeményt. Azt hiszem, ideje ezt lassan a fiúkra hagyni. Még mindenféle komoly terveim voltak, hogy nekiállok gazolni a kertben, de a cipekedés után a hasam egyértelműen jelezte, hogy nem kellene, így igazoltan rogytam a kanapéra. Pozitívuma is van hajolgatási képtelenségemnek: kisebbik fiam igen gyorsan megtanult cipőt kötni, valamint most már ügyesen fürdik is egyedül, én meg  csak üldögélek mellette. Egyébként kicsi fiam annyira lelkesen várja a kistesót, hogy rendszeresen etet engem a saját ennivalójából, legalább egy falatot, egy kanál ételt én kapok. A választ, hogy nem kérek, nem fogadja el, mert mint szemrehányóan közölni szokta, a kistesónak erre szüksége van, neki küldi, és igenis egyem meg. Mit lehet erre mondani? 🙂

Mivel a gyereklétszám növekedésével egyre csökken az az idő, amit magára, vagy a „benti” gyerekre tud fordítani egy anya, most nagy könnyebbséget jelent, hogy nyári szünet van, és valamelyik gyerek mindig táborban/nagyszülőknél tölti az időt. így kicsit több időm marad magamra, és a babára is. Minden napba belefér valamilyen mozgás, és gyakran egy babás relaxáció. Egyelőre még a meleget is jól viselem, bár lehet, hogy ez nagyon hamar változni fog.

A héten megkaptam a beutalót a terheléses cukor vizsgálatra. Remélem, jó értékeim lesznek, a fiúknál nem volt semmi probléma. Mindenesetre próbálok figyelni a szénhidrát bevitelre, ami ilyen gyümölcsözön mellett nem egyszerű. Nemcsak a diabétesz miatt állok harcban a szénhidrátokkal, de a baba mérete miatt is. Nagyon örülnék, ha a leányzó születési súlya nem szárnyalná túl a tesóékét.

 

Kismama napló – a 3. gyerek/24. hét

Végre itt a nyár… és csúcsra jár a logisztikai szervezés: melyik gyereket, mikor, hová kell vinni, mikor kell begyűjteni. Ha valakinek több gyereke van, akkor a nyári hónapok kiválóak a szervező készség fejlesztésére, akinek pedig ez adottság, az haladó szintre léphet ilyenkor.

Mindenesetre kihasználtam a kicsit lazább napokat, nagy levegőt vettem, és elszántam magam, hogy megszerzem a fogorvosi és háziorvosi pecsétet. A háziorvosi vizsgálattól már előre fáztam, azért is halasztgattam jó sokáig. Ugyanis valami érthetetlen okból kifolyólag nem lehet előre, időpontra bejelentkezni. Viszont ki van írva az ajtóra, hogy a kismamák soron kívül bemehetnek. És mindig rengetegen vannak, egy kétórás várakozás ott alap. Az előzőekből azt hiszem simán kisakkozható, hogy lincshangulat alakul ki egy másodperc alatt, ha valaki soron kívül készül bemenni. Mint ahogyan én is. Persze be is indult a hátam mögött a halk odamondogatás, de igyekeztem nem foglalkozni vele. Nyilván nem a sorban állással (-üléssel) van ilyenkor probléma, hanem az ember nem akar feltétlenül minden vackot elkapni az ott töltött idő alatt. Szerintem ezt nem túl bonyolult átgondolni, de mindemellett azért a háborgókat is megértem. „Mentségemre” legyen mondva, extra rövid idő alatt végeztem. Szerencsére a fogorvos pillanatok alatt megvolt, így erre sincs már gondom.

A korábban már említett vádli görcsök nem múltak el, a magnézium és az olajos magok ellenére sem. Szerencsére, valahogy mindig felébredek már azelőtt, hogy teljesen begörcsölne a lábam, ilyenkor gyorsan kipattanok az ágyból, és teszek néhány kört a lakásban. Utána kis átmasszírozás, és mehet tovább az alvás.

Hogy azért a főszereplőről is szót ejtsek: a kisasszony változatlan intenzitással mocorog. Csak annyi változott, hogy a balett előadások lassanként boxmeccsekké alakulnak. Megszokott időpontja vannak a nap folyamán, amikor garantáltan beindul. Egy-egy hirtelen, vagy (számára) kellemetlen mozdulatra azonnal keményedéssel reagál. A hasméretem természetesen szépen alakul, végül is ilyenkor már egy huszonpár centis és több mint fél kilós kis emberke üldögél odabent. És néha már átlibben az agyamon egy laza kis félelemhullám. Egyelőre csak annyi, hogy „jajj, nem is olyan sokára szülés”.

Azért egyelőre próbálok inkább a nyárra és az előttünk álló nyaralásra, lazításra gondolni, és kihasználom, ha nincsenek itthon a gyerekek. Moziba például jó ideig nem fogunk majd eljutni, így előre „pótoljuk”.