Archive | május 2014

Kismamanapló – a 3. gyerek/19. hét

Közeledve a félidőhöz elméláztam a napokban, hogy milyen távolinak és megfoghatatlannak tűnik most még a szülés. Ami viszont egyáltalán nem távoli és megfoghatatlan, hanem nagyon is valóságos, az a rengeteg orvoshoz rohangálás: a szokásos orvos-védőnő látogatáson kívül EKG, fogorvos, háziorvos, vérvételek, tesztek, genetikai UH-k stb. stb… Szerintem az elmúlt hónapokban nem volt egy olyan hét sem, amikor legalább egy vizsgálaton, viziten ne vettem volna részt, de ezen a héten nagyon belehúztam.

Sikerült ugyanis egy kisebb kálváriát bejárnom a 18-19. heti UH kapcsán. A megkapott beutalóval a 18. héten időpontra ballagtam el genetikai tanácsadásra, abban a hiszemben, hogy megcsinálják az UH-t – és ezt mondta a dokim is.

Mikor megérkeztem erre az ominózus genetikai tanácsadásra (korom miatt kaptam beutalót, és igazából engem csak az UH része érdekelt), rákérdeztem az asszisztensnél, majd a dokinál is, hogy akkor lesz UH, ugye??? Határozottan mondták, hogy itt és ilyenkor nem csinálnak UH-t. Sőt, a teljes összezavarás érdekében a doki – miután mondtam, hogy negatív kombinált és NIFTY tesztjeim vannak – hátradőlt, és közölte, hogy akkor minden rendben, nincs semmi tennivalóm, és majd a saját orvosom csinál UH-t, ha megyek hozzá. Miután feldobtam a kérdést FB-on, és többen válaszoltatok is (amit ezúton is köszönök még egyszer), felhívtam az orvosomat. Ő hosszasan háborgott a telefonban, én pedig hosszasan bizonygattam, hogy tényleg többször rákérdeztem, és mind az asszisztens, mind a genetikán a doki elutasította, hogy továbbküldjön UH-ra. Az orvosom ekkor felhívott valakit. Ennek eredményeként jött a második kör. Újból irány be a rendelőbe újabb beutalóért, majd nekifutás az UH-nak. Többen javasoltatok magánintézményt is, el is gondolkodtam rajta, de az az igazság, hogy a NIFTY teszt egy kisebb vagyon volt (nem, nem a kombinált teszt árfekvése…), így úgy döntöttem, hogy mivel ez a vizsgálat elérhető TB keretre, nem szeretnék érte most külön fizetni. Persze, ezzel a megoldással több időm megy el. Valamit valamiért. Hogy mennyi idő megy el, azt még nem sejtettem…

A beutalót tehát kedden megszereztem, szerdán egykor már a várandós ambulancián voltam (ezúttal nem a genetikai tanácsadásra kaptam beutalót). Örültem, mint majom a farkának, mikor megérkeztem, és konstatáltam, hogy csak kb. 6-7 kismama várakozik. Kár volt előre örülni, mert egyre csak érkeztek a kismamák, viszont más nem nagyon történt. Majdnem 3 óra várakozás után jutottam be, ahol egy fiatal dokinő közölte, hogy ma már nem tud UH-ra küldeni, jöjjek vissza másnap reggel. Itt azért kicsit elhomályosult a látásom. És kicsit emeltebb hangon elmondtam dióhéjban a történteket. Az kiderült, hogy ő sem értette, hogy miért nem csináltatta meg a genetika tanácsadós doki az UH-t. De azt sem értette, hogy az én dokim miért pont ide utalt be, miért nem lakhely szerinti kórházba, vagy ahol ő rendel, vagy ahol szülni fogok (mindez a SOTE 1-en zajlott, és ezt ott senki nem értette.) Miután megbeszéltük – az amúgy szimpi – dokinővel, hogy nem az én hibám a helyzet, mondta, hogy a rendelés elejére jöjjek, és megpróbál bepasszírozni a már előjegyzettek közé az ambulanicán meg az UH-n is (ugyan nem értem minek, de először ambulancia, onnan továbbküldenek UH-ra, és onnan vissza kell menni az ambulanciára). Azért még közölte, hogy megfelelő mennyiségű élelemmel, innivalóval készüljek… Ez nem sok jót ígért, le is mondtam a délutáni programjaimat, és idegileg is rákészültem a várakozásra. Óriási köszönet a dokinőnek, mert tényleg soron kívül, és nagyon hamar benyomott a sorba, legnagyobb meglepetésemre még másfél órát sem töltöttem a Klinikán. Igen kellemes meglepetés volt. Amúgy az UH-s doki sem értette, hogy miért nem a saját orvosom csinálta az UH-t, és miért pont ide küldött. A kisasszonnyal amúgy minden rendben, minden érték és paraméter tökéletes. Most már nem vágynék másra, mint legalább egy orvos- és vizsgálat mentes hétre.

A váratlanul és meglepően gyors UH vizsgálatot pedig egy nagyon finom latte macchiato-val ünnepeltem meg.

 

Kismama napló – a 3. gyerek (17. hét)

Örök kérdés a kismamáknak: ki legyen ott a szüléskor? Kit válasszak: szülésznőt, orvost, mindkettőt, vagy egyiket sem, és majd ügyeletben? Mostanában a kör kibővült a dúla választás lehetőségével is. Természetes, hogy dúlaként magam is dúlával szülök. Ezen a téren én a bőség zavarával küzdök, hiszen sok remek és lelkes dúlát ismerek.

Dúlaként szert tettem némi tapasztalatra a szülésekkel kapcsolatban.  A tapasztalataim elég vegyesek voltak, ami a választott egészségügyi személyzet kontra ügyeleti szülést illeti. Gyakorlatilag mindenféle felállásban kísértem már szülést: választott orvos és szülésznőtől a teljesen ügyeletben szülésig.  A választott orvos és szülésznő sem garancia mindig a „jó”, „szép”, vagy háborítatlan szülésre, ugyanakkor volt teljesen ügyeletben zajló szülés, amit nagyon szépen hagytak a maga útján haladni, és beavatkozás nélkül tudott szülni az anya. Szóval nagy igazságot ebben a témában sem lehet kijelenteni.

Tépelődtem egy darabig, hogy biztos akarok-e választott orvost a szülésznő és dúla mellé, de mivel nem érezném magam komfortosan egy férfi szülészorvossal, így a már régen „megtalált” (és a két korábbi szülésnél is jelenlévő) doktornőt felkértem. Igazából az ő jelenléte amolyan védőbástya: rajta kívül más orvos már ne akarjon vizsgálgatni, vagy valahogy beleavatkozni a szülés menetébe. (Azért, ha belegondol az ember, elég fura, hogy azért fizetünk egy csomó pénzt, hogy feleslegesen ne piszkáljanak…. elég messzire vezető téma ez…) A második szülésnél bevált ez a taktika, igaz, hogy nem is töltöttem sok időt a szülőszobán. Remélem, ez most is hasonlóan alakul majd. Szülésznőt viszont most újat választok. Első fiamnál nem volt választott szülésznő, a másodiknál igen, de valahogy annyira nem voltunk egy hullámhosszon. A szülésznővel, akit választani szeretnék, még nem találkoztam szüléskísérés közben, de csak jót hallottam róla (dúlatársaimtól is), így bízom benne, hogy a héten esedékes találkozónk jól alakul.  Persze van B tervem is a szülésznő személyét illetően, idő meg még van bőven, hogy tudjak variálni.

Így minden oldalról bebiztosítva vágok majd neki a szülésnek, ami még jócskán arrébb van, de nekem megnyugtató a tudat, ha megvannak a kísérőim.

Ami kiscsaládomat illeti: hétvégén vettünk egy rugdalózót – az elsőt. A fiúk kijelentették, hogy az első ruha megvásárlását közösen kell lebonyolítanunk, hamar meg is találtuk a megfelelőt: a felirat – little sister – eldöntött mindent. Nagyon fura volt rózsaszín babaruhát venni, még szoknom kell. Fiaim mára teljesen elfogadták, hogy húguk lesz, és főleg a kicsi mindenféle terveket szövöget: hogyan fogja csiklandozni, hurcolászni, ki mellett lesz a kanapén a baba (és természetesen: ki mellett hány percig, ki mellett lesz először stb. ). További tervek részét képezi még az együttfürdés, az emeletes ágy beszerzése, a bújócskázás – szóval kicsit előreszaladtunk az időben. Kicsi fiam lelkesen puszilgatja a hasamat, és időnként felháborodottan leszúrja a nagyot, aki viszont nem puszilgatja (ami egy kamasznál azért érthető). Növekvő hasam arra is jó ürügy, hogy a kicsit lassan rászoktassam néhány „nemszeretem” dologra, mint pl. a cipője bekötése.

Szégyen-nem szégyen, de jógás létemre eddig nem tudtam még megcsinálni a babás relaxációt. A saját óráimon ugye nem én relaxálok, amikor meg itthon vagyok, mindig itt van legalább egy gyerek. Vagy dolgozom. Hétvégén elszántam magam, kimentem a teraszra, úgy láttam, bent mindenki elfoglalja magát. Éppen elkezdtem, mikor a kicsi kirohant, hogy nagyon éhes, almát, és minden egyebet kér. Továbbküldtem apjához. Újra nekiálltam, majd egy perc után a nagy kinyitotta az ablakát, közben jól feltekert a zeét, ami nem éppen egy relax-zene volt. Feladtam aznapra. Lehet, hogy máshová kell jógázni mennem??

Kismama napló – a 3. gyerek/16. hét

Kismama napló  –  a 3. gyerek/16. hét

Tűkön ülve vártam az elmúlt napokban, hogy megérkezzen végre a biztosabb Down vérteszt eredménye. Érdekes módon nem a genetikai eredmények miatt aggódtam, valamiért teljesen biztos voltam abban, hogy ezen a téren minden rendben lesz. Inkább a baba nemére voltam őrülten kíváncsi, főleg, hogy a környezetemben mindenki egy kislányra akart „rábeszélni”. Így a kezdeti nekem-mindegy-mi-lesz állapotból lassan eljutottam oda, hogy végül már én is inkább lányt szerettem volna.

Kis adalék: hétvégén barátok voltak nálunk. Egy – még gyerektelen –lánnyal beszélgettünk, közben fiaim szokás szerint egymást nyúzták, ment a birkózás, bokszolás. Egyszer csak megszólalt a lány: most már értem, miért szeretnél inkább lányt…  És valóban, titkon abban reménykedem, hogy egy lány nem akar örökké bunyózni, birkózni, ellentétben a fiúkkal. Nálunk különösen a kisebbik imádja a bunyózást. Gyakorlatilag folyamatosan próbálja megfűzni a bátyját, hogy bokszoljanak, de legalábbis „nyúzzák” egymást. Az erőviszonyok pedig így néznek ki: egy majd’ 14 éves 180 cm-el és egy 6 éves 128cm-el. Ezekből az adatokból könnyen kikövetkeztethető, hogy kb. hány perc után torkollik a „játék” sírásba/üvöltésbe. Mindez azonban nem veszi el a kicsit kedvét, kis idő múlva megint megy, hogy „naaaaa, légyszi, birkózzunk….” .

De nem húzom tovább: a genetikai teszt eredménye szerint a baba lány!!! Tudni kell, hogy a teszt leírása szerint a baba nemét 96%-os biztonsággal mondja meg. Ehhez hozzászámolom, hogy én is lányt álmodtam, valamint a genetikai UH-t végző orvos is lányt mondott, akkor már kb. 99,5%-nál tartunk.  Most már nem kell ellenállnom (annyira) a csábításnak, hogy legalább egy édes kislány ruhát vegyek.  Azért kicsit el is bizonytalanodtam, annyira megszoktam a fiús játékokat, habitust, nem tudom, hogy fogok átállni egy kislányra. Nyilván menni fog, már sokan megbirkóztak ezzel, de nekem azért még szokni kell a gondolatot. Mindenesetre most már a nevén szólíthatjuk!

Közben, eddig hű társam a hányinger is kezd lassan elhagyni. Néha még van egy-egy kellemetlenebb periódus, de összességében a helyzet sokat javult. Hogy azért ne legyen minden tökéletes, mostanában – főként esténként – a gyomorsavval küzdök. De ezt lényegesen jobban viselem. És végre elmúlt a letaglózó fáradtság is, visszatért az energiám, aminek köszönhetően abszolváltam a tavaszi nagytakarítást, és a mindennapi torna/jóga is belefér az életembe.

Ha a korábbi várandósságokra visszagondolok, akkor most jön a legjobb időszak, még nem fáj, nem nyom, kapok levegőt, van erőm is, igyekszem kihasználni.