Archive | április 2014

Szülésfelkészítő foglalkozás május 11-én

Szülésfelkészítő foglalkozás a XVII. kerületi Maitri Jógastúdióban május 11-én, vasárnap fél 10-től.

Témák:

  • vajúdás indulása, menete, lelki-fizikai történései
  • vajúdástámogatás, optimális vajúdási testhelyzetek
  • légzés, relaxáció – miért fontos, hogyan csináljuk
  • aranyóra –  a baba életének első órája
  • szoptatás – hogyan kezdjük, hogy jól kezdjük?
  • szülés közbeni beavatkozások (lehetőségek, kockázatok…)
  • gyermekágy
  • praktikus tanácsok a kórházi tartózkodáshoz, szülőszobára

Várom sok szeretettel az apákat is!

Bejelentkezés szükséges: babavaras@gmail.com, vagy 06-30-337-5238

Kismamanapló – a 3. gyerek (14. hét)

 

Sajnos az elmúlt egy hét nem hozott változást a hányinger és émelygés témában, bele kell törődnöm, hogy pár hétig még társak leszünk.

Abba azonban már nehezebb beletörődni, hogy a baba bejelentkezésével szinte egyidőben teljesen feledékeny lettem, ráadásul sokszor hülyeségeket is beszélek, amin legalább a család egészen jól szórakozik.  Bár a nagyobbik fiú már aggódva megkérdezte, hogy örökre így maradok-e, vagy van még esély, hogy emlékeztem visszatér. Optimistán megnyugtattam, hogy egyszer csak visszatér a memóriám, a kérdés csak az, hogy mikor. Néha még olyan dolgok is kiesnek, amit percekkel korábban hallottam, majd amikor elismétlik, rögtön beugrik, hogy ezt már tényleg hallottam.  Ha a boltból csak egy dolog kell, szinte biztos, hogy azt is elfelejtem, majd hosszú percekig bolyongok a sorok között, hátha legalább akkor eszembe jut, ha meglátom…ez nem mindig jön be.

A fentieken kívül csak megnövekedett pocakom és megvastagodott derekam jelzi, hogy babát várok. Kiscsaládom már most „vigasztal”, hogy milyen nagy a pocakom ahhoz képest, hogy még csak a 14. hétnél tartok… Hát, igazuk van. Tényleg elég nagy. Ők  görögdinnyét jósolnak a 9. hónapra, én azért reménykedem.  Persze, lehet, hogy jobb lenne, ha nem is reménykednék, mert a fiúkkal  is hatalmas pocakom volt, és mindketten igencsak súlyos egyéniségnek születtek.  Ez az időszak ruhatárilag nem túl  szerencsés. A normál nadrágjaim már nem túl kényelmesek, főleg, ha ülni kell, a kismamaruhák pedig ilyenkor még nagyok.  Legszívesebben mindenhová melegítőben mennék, mert az kényelmes, és nem esik le, de ugye ezt azért mégsem lehet. Lassan rá kell majd magam szánni néhány kismama ruha beszerzésére – minden gyerekem teljesen más időszakban születik/született, nehogy egyszerű legyen az élet (van egy tavaszi, egy nyári, és most egy őszi érkezik majd).  Amennyire nem lelkesedek, hogy kismama ruhát vegyek, legalább annyira vásárolgatnék babaruhákat. Nemrégiben egy áruházban ragadtam le a babaruhák között elég hosszasan, és csak az tartott vissza a vásárlástól, hogy nem tudom fiú vagy lány ruhát kéne vennem.

Mindenki nagyon várja már, hogy lehessen érezni a baba rúgásait, de még erre is várni kell pár hetet, főleg a külső „hallgatóknak”. A kisebbikünk pedig már nemcsak a rúgásokat várja, hanem a születését is. Érthető módon türelmetlen, és kb. minden második nap rákérdez a szülés időpontjára. Ma azt is felvetette, hogy ha már megvan keze-lába-szeme-orra, akkor nem baj, hogy nagyon picike, csak szülessen meg, és majd idekint megnő. Kénytelen voltam neki kiselőadást tartani többek között a tüdő éréséről, így most már nem szorgalmazza az azonnali megszületést.   A baba mozgását, mocorgását mindenesetre már én is szeretném már érezni, mert számomra az nagyon megnyugtató.

This entry was posted on április 22, 2014. 1 Comment

Kismamanapló – a 3. gyerek

 

Kicsit sokat vártunk rá, de végül megérkezett! Kisebbik fiam nagyon megörült a hírnek, mert óriási   vágya volt, hogy ő is nagytesó lehessen. Hát, most teljesülhet ez a vágya. Aztán majd a baba születésekor kiderül, meddig tart a lelkesedés. Persze, a fiúk egy kisfiút szeretnének, akivel lehet focizni és „fiús” játékokat játszani. Próbáltam felvezetni, hogy esetleg egy kislány érkezése is benne van a pakliban, mire közölték, hogy ha így lesz, akkor ők „fiúsítani” fogják – erre azért még majd benevezek.

Hiába vártuk ezt a babát, amikor kiderült, hogy érkezik, az öröm mellett el is bizonytalanodtam, még ha csak egy pillanatra is. Viszonylag nagyobb gyerekek mellett, már  magunkra is van időnk, nem probléma egy-egy program, kirándulás, az éjszakák már jó ideje alvással telnek, nem kell egy pici baba napirendjéhez igazodni. És most újrakezdjük az egészet:  szoptatás éjjel-nappal, pelenkahegyek, büfiztetés, altatás. De nem volt kérdés, hogy akarjuk a porontyot, az érzés, hogy valaki még hiányzik a családból régóta bennem volt már.

Az első trimeszteren már túlvagyunk – hurrá!  Hiába harmadik gyerek, hiába, hogy soha nem volt gond az előző várandósságok idején, megnyugtató túl lenni a 12. héten.  Megvolt a down-szűrés, az UH és a kombi teszt alapján rendben van a gyerkőc, egy „tutibb” vizsgálat eredménye 3 hét múlva lesz meg, de ugye optimisták vagyunk.

Az első trimeszternek ugyan vége, de a hányinger és émelygés nem akar elmúlni.  Úgy látszik, ez nálam mindig így alakul. Mindegyik gyereknél a 6. héten indult a rosszullét, és a 15.-16. hétig tartott, így még most is van néhány hetem.  Persze, nagyon sajnálom  magamat , de muszáj bevásárolni, főzni, szendvicset készíteni.  Rosszul vagyok, ha piacra, boltba kell bemennem, főleg a hús taszít. Nagyobbik fiam, aki nem menzás, és otthon eszik, már hetek óta szeretne „normális” ebédet kapni, de elég ritkán vagyok rá képes. Gyakori menü a gombapaprikás és zöldséges ételek. A pizza rendelésnek viszont nagy sikere volt.  Talán a legrosszabb a folyamatos vágy a szénhidrátok iránt – sem a vércukor szintnek, sem a kilóknak nem használ, viszont nehéz ellenállni, mert a zöldség/gyümölcsön kívül csak ezt  kívánom.  Az utóbbi hetekben a fehérjék minimalizálódtak az étrendemben, de nem görcsölök ezen, valószínűleg pát hét, és ez normalizálódni fog, legalábbis valamennyire biztosan.  Érdekes módon estére fokozódik a hányinger, csak az szokott segíteni, ha lefekszem aludni. Ami amúgy könnyen megy a folyamatos fáradtság, álmosság miatt. Egyik délután elaludtam a kanapén, és arra ébredtem, hogy a kisebbik fiam panaszosan szólongatott: „anya éhes vagyok, nagyon üres a pocakom, anya enni kérek”.

Tegnap előtt éjjel egy újszülött  kislánnyal  álmodtam. Ezek után pláne kíváncsi vagyok a nemére.  Egyébként számomra mindegy, hogy fiú vagy lány. Bár a fiús habitust, játékokat megszoktam (és őszintén szólva szívesebben focizom, minthogy egy színes póni sörényét fésülgessem), mégiscsak jó lenne egy kislány is .  Nemsokára lehull a lepel, az egyik vérvizsgálat segítségével a nemét is megtudhatjuk pár hét múlva. Mindenesetre a nevek már megvannak!