Archive | március 2014

Szüléstörténet – Balázska születése

 

Balázska már a pocakban is nagy baba volt, sejtettem, hogy Petránál (3,7 kg) is nagyobb lesz, bár az ultrahang ezt nem mutatta ki. Július 15-re voltunk kiírva, és a Szent István kórházban terveztem a dúlás szülést, Zsuzsával. Zsuzsával egy szülésfelkészítő alkalommal ismerkedtem meg.

Egy szerdai nap kezdődött, mikoris az addig is előforduló jósló fájások  egy vírusos gyomorbetegség hatására erősödtek és 2 napig pár alkalommal előjöttek 1-2 órára….aztán elmúltak – és hagyták, hogy kicsit még visszaerősödjek a szülésre a betegség után. Péntek éjfélkor aztán már erősebben és egyre gyakrabban jöttek a fájások. Fél 4-kor aztán ébresztettem előszőr is a párom, majd – miután sikerült őt meggyőznöm, hogy ez már AZ – Zsuzsát is. Fél 5re megbeszéltük a kórháznál a “randit”, majd párommal némi viccelődés közben felhelyeztük a mama-tens fájdalomcsillapító készüléket, amit a nőgyógyászomtól kaptam kölcsön. Elköszöntem Anyukámtól és 3 éves kislányomtól, és megígértem neki, hogy majd Balázskával találkozhat, ha jönnek be Mamával a kórházba.

A kórházba érve kb. 5 perces fájásaim voltak, s miután beköltöztünk a szülőszobába, erősödtek is. Kicsit ugyan csodálkoztak, hogy nincs fogadott orvosom, de szerencsére a 7 órai váltással érkező szülésznő nagyon kedvesnek és szakértőnek bizonyult: megvizsgált ultrahanggal, a babóca szívverését is ellenőrizte, s mivel mindent rendben talált, elfogadta, hogy 3-4 cm tágulással még nem szeretnék burokrepesztést kérni. Zsuzsa bőröndjéből (merthogy azzal érkezett!) a vízforralótól kezdve, a törülközőn át a homeopátiás bogyókig minden előkerült. A meleg gyógynövényes pocakborogatás nagyon jól jött, az erősödő fájásokat kellemesen tompította. Örültem, hogy ott van, és a párom is könnyedebbnek tűnt, hogy van, aki tapasztalatokkal rendelkező, és támaszt tud nyújtani. A fájdalomcsillapító szerkezet elég hatékonynak  bizonyult: a szerkezet fájdalomcsillapító hatása gyakorlatilag abban rejlett, hogy a hátamra rögzített tapacsok rezgése által a fájdalomérzetet blokkolta az agy felé. Az én esetemben vagy tényleg tompított, vagy annyira lekötötte a figyelmem a fokozatok állítása a fájásokkor, hogy nem volt időm figyelni a fájdalom mértékére. Viszonylag egyenletes ütemben haladtunk a cél felé. A haladás a szülésznő általi ellenőrzés mellett óránkénti 1 cm tágulást jelentett, és ezzel nagyjából elégedett is voltam. A szülésznő mindinkább a burokrepesztést ajánlgatta, mint lehetőséget a folyamat gyorsítására. 10 óra tájékáig még a vidámság és beszélgetős kedv sem hagyott el. Utána viszont egy csapásra sokkal fájdalmasabb volt minden, a fájdalomcsillapító készülék már nem igazán hatott, cask megszokásból nyomogattam a gombjait, és a pozícióváltások sem hatottak igazán. Ebben a szakaszban már nagyon befelé fordultam, és kezdtem nagyon gyengének érezni magam. A fájások gyorsan követték egymást, és Zsuzsa hasonló gyorsasággal cserélte az alhasamon a borogatásokat. Párom arcán is némi aggodalmat láttam. Délben kértem a burokrepesztést, hogy minél hamarabb elérkezzünk a kitoláshoz: már tartalékolnom kellett arra az erőm. Jó érzés volt, hogy tudtam, mindjárt kint lesz Balázska! Viktor (a párom) kezét – azt hiszem – az utolsó 1 órában jól megszorongattam – az volt a fájdalomcsillapítóm.

Aztán egyszer csak éreztem, hogy nagyon megindult Balázska. Hirtelen összeszaladt a szülésznő és az ügyeletes orvos is, majd gyors döntést hoztunk, hogy gátvédelem lesz. Ha jól emlékszem, 4-5 tolásra kint is volt Balázska, csak közben kis “fennakadás” volt: szó szerint, ugyanis a válla beakadt, ami ismét ősszecsődített minden szülésznőt és orvost, és kiszabadították. Óriási boldogságot, megkönnyebbülést éreztem, mikor a kezemben tarthattam először Balázskát. Végülis 4,6 kg lett, aminek mindenki csodájára járt:) Szülés után 1-2 órát hármasban tölthettünk el a szülőszobán: Balázska ösztönből felmászott a tejcsihez, és ott pihegett rajtam:)