Archive | március 2013

Szüléstörténet – Dani születése

Azzal kezdeném, hogy én elég tudatosan készültem mind a gyermekvállalásra, mind a szülésre. Ilyentípus vagyok, szeretek rákészülni a dolgokra, hogy ne érjen nagyon váratlanul semmi. Éppen ezért nagyon sokat olvasgattam a várandósságom alatt, többek között a dúlákról is, de úgy gondoltam, hogy lesz szülésznőm, ott lesz a férjem, minek még valaki. Aztán a hetedik vagy a nyolcadik hónapban egy barátnőm kölcsön adta Ina May Gaskin könyvét, amiben nagyon sok pozitív szüléstörténetet olvastam. Ezek a szülések szinte mind bábák és dúlák jelenlétében zajlottak. Nagyon sokat segített nekem ezek olvasása abban, hogy inkább kíváncsian, mint félve várjam a szülést. Ezek hatására éreztem úgy továbbá, hogy szükségem van dúlára, egy olyan asszonytársra, aki már maga is szült, ill. vett részt szülésen, hogy segítsen nekem és a férjemnek is, hogy nyugodtak lehessünk, tudjuk mi történik körülöttünk, ill. hogy legyen valaki, aki tanácsot ad, ill. segít a vajúdás alatt.

 Egy ismerős dúla ajánlotta a Békési Dúlakört, ahonnan Zsuzsát éreztem a legszimpatikusabbnak, így felkerestem. Nem volt már időnk hosszas ismerkedésre, egyszer találkoztunk csak, ill. emaileztünk a szülésig, de szerencsére ez is elégnek bizonyult és nem bántam meg, hogy őt választottam.

Egy este, éjfél után éreztem, hogy rendszeresek a méhösszehúzódásaim, de 2 órán keresztül mértem az időt, ami alatt 6-8 percenként jöttek az összehúzódások, mire Zsuzsát, majd tanácsára a szülésznőt is felhívtam. Még egy óráig itthon vajúdtam, de akkor már 5 percesek voltak, így elindultunk a kórházba. Az autóban már 2-3 percenként jöttek. Egyszerre értünk a kórházhoz Zsuzsával, kb. 4-fél 5 tájban, majd szép lassan, amikor épp tudtam, felbandukoltunk a szülészetre. Ott a szülésznő megvizsgált, 2 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, így egy végtelennek tűnő adminisztrálás után, mehettünk az alternatív szülőszobába. Kellemesebb környezet, mint a sima szülőszoba, én ajánlani tudom mindenkinek. Nagyon fontos az ellazulás a táguláshoz.

A vajúdás itt reggel 7ig zajlott, amikor is megjött az orvosom, burkot repesztett, de azt már a rendes szülőszobában. Az alternatív szobában, az összehúzódások alatt, Zsuzsa muskotályzsályás forró borogatást tett a hasamra, ami nagyon sokat segített. Közben a férjemnek dőlve, a kezét szorongatva lélegeztem. Egy idő után, beültem a kádba, de igazából ott is a borogatás segített, és nem is volt annyira kényelmes, mint a páromnak dőlni. Kaptam egy nospa izomlazítót, mert túl feszesnek ítélte a szülésznő a méhszájat. A burokrepesztés után CTG-t tettek rám és feküdnöm kellett egy jó óráig, ami alatt nagyon nehéz volt lélegeznem, lassult is a Kicsi szívhangja. Miután felállhattam, sokkal jobb lett. Innentől a kitolási szak végéig, guggoltunk – felálltunk. Egyedül ez a pozíció volt megfelelő nekem. Így tehát, Zsuzsa nélkül kivitelezhetetlen lett volna fizikailag ez a pozíció, mivel szinte a teljes súlyommal rajtuk lógtam. Mármint a férjemen és Zsuzsán. Csak a legvégén kellett felmásznom a szülőágyra, ahol félig ülő helyzetben született meg Dani! Zsuzsa végig ott volt, bíztatott, vizet adott folyamatosan, majd maradt velünk a megfigyelés alatt is. Segített a kórterembe költözésben, és mindenben, amiben csak tudott.

 Nagyon sokat számított, hogy ott volt, mindhármunknak! Köszönöm neki még egyszer!

Szülésfelkészítés március 22-én

AKTUÁLIS: szülésfelkészítés márc. 22-én a Maitri Jógastúdióban a XVII. kerületben (Mansfeld P. u. 19.)
A felkésztésen az alábbi témákkal foglalkozunk:

  • a vajúdás megindulásának jelei
  • a vajúdás testi-lelki történései, szakaszai – mi történik, mit lát a kísérőm?
  • vajúdástámogatás – hogyan tud segíteni a kísérőm?
  • optimális vajúdási pozíciók
  • légzések, relaxáció
  • aranyóra – a baba életének első órája
  • szoptatás – hogyan kezdjük, milyen tipikus nehézségekkel találkozhatunk
  • beavatkozások (burokrepesztés, gátmetszés, oxitocyn, fájdalomcsillapítás)
  • gyermekágyas időszak
  • praktikus kérdések, amiket érdemes feltenni orvosunknak, szülésznőnknek
  • mit és hogyan érdemes magunkkal vinni a kórházba

A foglalkozás egyalkalmas (18.00-tól kb. 21. óráig tart)
Természetesen a kismamákkal együtt az apukákat is sok szeretettel várjuk!

Bejelentkezés a babavaras@gmail.com címen, vagy 30-337-5238-as számon

Ábel születése

Ábel villámgyorsan érkezett. Nem teketóriázott, eldöntötte, hogy jönni akar és jött. Két óra leforgása alatt. Türelmetlen természetét tőlem örökölte miközben engem türelemre tanít. Sosem féltem a szüléstől. Maximálisan bíztam magamban és a gyerekemben. Pozitív hozzáállásomat főként annak köszönhettem, hogy nagyobb problémáktól mentes, szép és aktív terhességem volt. A legkevésbé sem zavart a nagy pocakom, soha nem éreztem magam annyira szépnek és nőiesnek mint várandósan. A 8. hónap végéig dolgoztam, négyszer repültem, egy héttel a szülés előtt még megjelentem kismama jóga órán 40 fokban egyetlen résztvevőként, egy nappal a szülés előtt pedig mérgezett egérként rohangáltam a hőségben különböző ügyeket intézve. Pénteki napon szültem és Ábellel a hét elején „abban maradtunk”, hogy mivel csütörtök délelőttre ígérte magát az asztalos, aki az utolsó simításokat hivatott elvégezni a babásított lakáson, péntek előtt nem vonulunk be a kórházba. Ábel tartotta az ütemtervet, az asztalos nem.

Az ember a terhessége során többször eljátszik a gondolattal, hogy milyen is lesz szülni. Én a filmekből jól ismert, klasszikus forgatókönyvet vártam, miszerint éjjel, álmomból felriadva tapasztalom, hogy elfolyt a magzatvíz, izgatottan fölkeltem életem párját, hogy öltözzön, mert itt az idő, menni kell, ő felkapja a gondosan összekészített csomagomat és már száguldunk is a kórház felé, ahol kezdődik a folyosói glasszálás, a fájások között eltelt idő számítása, majd hatalmas üvöltések közepette megszületik a bébi, mi pedig zokogva borulunk egymás nyakába. No, a mi esetünkben semmi nem így történt! Mint már említettem szülés előtt egy nappal rengeteg intéznivaló gyűlt össze, ezért reggeltől estig úton voltam. Iszonyat feszült voltam, akivel lehetett azzal összevesztem, ami a nap végére kezdett gyanússá válni, ugyanis alapvetően konfliktuskerülő ember vagyok. A feszült idegállapotot a hőség és a kimerültség számlájára írtam egészen estig, amikor is meglepve tapasztaltam, hogy eltávozott a nyákdugó. Sokat olvasott kismamaként tudtam, hogy ez még nem ok a rohanásra, csak az első jele annak, hogy valami beindult. Biztos ami biztos felhívtam az orvosomat, akivel abban maradtunk, hogy ha a fájások elkezdődnek, újra telefonálok és a másnapi CTG időpontomat délutánról áttettük reggel fél 8-ra.

Aznap este azzal a tudattal feküdtünk le a férjemmel, hogy bármelyik órában kelhetünk. De másnap reggel az óra csörgésére ébredtünk. Az éjjel eseménytelenül telt, így autóba ültem és bementem a kórházba. A férjem ugyan megkérdezte, hogy nem viszem-e magammal a csomagomat de én fájások híján szinte biztos voltam abban, hogy még hazamegyek. A CTG-n a babám a korai időpont és a rekkenő hőség ellenére oltári bulit rendezett, a doktornő meg is jegyezte, hogy valószínűleg esze ágában nincs még kibújni. Ezután jött a meglepetés, ugyanis megvizsgált az orvosom és közölte velem, hogy a méhszájam majdnem 3 ujjnyira nyitva van, itt ma baba lesz! A mai napig nem tudom mi segített nekem abban, hogy amiért más órákat vajúdik, az nálam észrevétlenül zajlott le. Valószínűleg alkati adottság, a kismama jóga órán végzett gyakorlatok és a homeopátiás bogyók együttesen. 9 óra körül bekísértek a megfigyelőbe, ahol bevackoltam magam az egyik ágyba egy jó könyvvel (szerencse, hogy szinte mindig vittem magammal a vizsgálatokra, ha várni kell, ne unatkozzak), felhívtam a férjemet, hogy legyen elérhető és a választott szülésznőmet, aki épp félúton volt hazafelé az éjszakai műszak után de azonnal visszafordult. És továbbra sem éreztem SEMMIT! Aztán 10 óra körül, egyik pillanatról a másikra megjöttek a fájások. Nem 10 percesek, nem 5 percesek, EGY PERCESEK! Először még viccelődtem, aztán sétálni kezdtem, aztán riasztottam a férjemet, hogy ennek már a fele sem tréfa, csatakokban folyik rólam a víz és már nem szívesen kommunikálok. No, erre elindult!

Mikor a szülésznő a reggeliből visszatérve meglátta az eltorzult fejemet, összepakolt, karon fogott és bevitt egy szülőszobába. Az óra 11-et mutatott és ekkor elkezdett vágtázni az idő. Az ember felkészül rá, hogy fájni fog. Én is felkészültem. De erre a fájdalomra NEM LEHET felkészülni. Körülbelül fél órát vajúdtam a jóga órán begyakorolt légzéstechnikával, ami segített elviselhetővé tenni a fájásokat, majd mikor befutott a férjem a kádban folytattam. Kommunikálni annyit tudtunk, hogy elnyöszörögtem neki, hogy nem tudok kommunikálni. A meleg víz lazító hatásának köszönhetően mire az orvosom megérkezett, hogy újra megvizsgáljon már több mint 4 ujjnyira kitágultam, így elérkezettnek látta az időt a burokrepesztésre. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem a fájdalomcsillapítást emlegetni, de Ábel az orvost is meglepve abban a pillanatban elindult a szülőcsatornába, ahogy elfolyt a magzatvíz. Fél óra nagyon intenzív vajúdás következett, öt fájást a bal oldalamra, ötöt a jobb oldalamra fordulva próbáltam túlélni a szó szoros értelmében. Azt hiszem a szülési fájdalom úgy van kitalálva, hogy éppen nem halunk bele. Ha egy hajszállal rosszabb lenne, képtelenség lenne kibírni. Én a kitolási szakaszra sajnos már magamon kívül voltam, iszonyatosan elfáradtam mert a fájások között egyszerűen nem volt időm, lehetőségem pihenni és bár nem vagyok rá büszke, de ott, akkor egy kicsit feladtam.

A mai napig látom magam előtt a férjem arcát, ahogy a jól ismert, bátorító arckifejezésével rám néz és azt mondja: „Évi, ott a feje búbja, LÁTOM!” És akkor jött az az elképesztő erő, amit minden nő ismer, aki szült már. Közhelynek tűnik, de LÉTEZIK! Nem tudom hogyan és honnan, de akkor annyit sikerült kinyögnöm, hogy „Gyerünk!” És a következő percben megláttam a kisfiamat. Már az első pillanatban nem értettem, hogy fért el odabent úgy, hogy az utolsó percig majd kirúgta a ház oldalát. Nem sírtam. Számomra D. Tóth Kriszta fogalmazta meg tökéletesen a Lolával az élet című könyvében azt, hogy miért nem: „A fizikai kimerültségnek eljön az a pillanata, amely már a lélekre is bénítóan hat.” A férjem sírt kettőnk helyett. Én a mai napig képtelen vagyok szavakba önteni az akkori érzéseimet, most sem teszem.

Ábel egy óra múlva cicire került és gyakorlatilag azóta sem tudom „lefeszíteni róla”. Ebben az első pillanattól kezdve tökéletes az összhang közöttünk. Nem kellett megtanulnunk, összeszoknunk, soha nem okozott fájdalmat, sosem volt túl sok vagy túl kevés tejem. Máig az a nap legszebb része számomra, amikor összebújunk a nagy ágyon, ő mohón enni kezd, én hallgatom ahogy a cuppogás egyre csitul, nézem a hosszú szempilláit, a pihés feje búbját, a párnás kezecskéit és szívom magamba a látványt, raktározom az érzést. Csongor álomba szenderül. Szája sarkában egy csepp anyatej, arcán elégedett mosoly. A délutáni nap éppen ránk süt az ablakon keresztül. Ilyenkor minden más lényegét veszti. Csak ő van és én vagyok, együtt szundikálunk a meleg, őszi napsütésben…